BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elfogadták az MNB-törvényt, jövő kedden jön az IMF tárgyalni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Gyorsan peregtek az események pénteken: reggel Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak adott interjújában közölte: a jegybanktörvény parlamenti elfogadása után Magyarországnak nem kell időpontot kérnie az IMF-től, hiszen ettől kezdve a valutaalap képviselői „bármikor beeshetnek”.

A törvényt nem sokkal később megszavazta az Országgyűlés, Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője pedig délután bejelentette: július 17-én érkezik Budapestre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége, ezt követően hamarosan megkezdődhetnek a hiteltárgyalások, ezzel együtt megszüntetik a jegybanki függetlenséggel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást. Iryna Ivaschenko, az IMF itteni képviseletvezetője úgy fogalmazott: „az IMF/EU közös küldöttsége július 17–25. között Budapesten tartózkodik, hogy a magyar fél kérésének megfelelően megkezdje a tárgyalásokat az IMF/EU támogatási programról”.

A tárgyalásokat a piac már beárazta, így nem okozott különösebb ingadozásokat a hír, az egyeztetéseken azonban még akadhatnak bizonytalanságok. Ilyen vitás pont lehet a tranzakciós adó kiterjesztése – közölték elemzők. Németh Dávid, az ING szakértője szerint egy negatív hullám is elindulhat, mivel a tárgyalásokon derül ki, mennyire vannak közel az álláspontok. Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője hangsúlyozta: a tárgyalásokon az EU/IMF-páros szembesül az új intézkedésekkel, melyek kérdőjeleket vetnek fel a jegybanki függetlenségről, és lyukat üthetnek a büdzsén.

Orbán Viktor a már említett interjúban úgy fogalmazott: sok vita lesz a tranzakciós illetékről, hogy az MNB ezt áthárítsa-e, de ebben a kormány nem vesz részt. „Nem akarok senkit sem ijesztgetni, de Matolcsy György asztalfiókjában jó néhány terv lapul még” – tette hozzá Orbán Viktor, példaként említve egy beruházásösztönző tervet, amelyre ősszel tér vissza a kormány.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.