Felemás eredmények a somogyi gazdaságban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Értékelés Lejtmenetben a kereskedelem, hullámzó az ipari teljesítmény: felemás eredménnyel zárta az első félévet a somogyi gazdaság, ez derül ki a gazdasági társaságok adataiból, beszámolóiból.
A biztosítóbetét-gyártással foglalkozó kaposvári Fusetech Kft.-nél módosítják az éves bevételi tervet. A korábbi hatmilliárd forinttal szemben mindössze 5-5,2 milliárd forint forgalommal számolnak.
– A válság még a nyakunkon van – mondta Ács Tamás, a társaság igazgatója, aki a hazai, illetve a külföldi megrendelések csökkenését okolta a szerényebb eredményekért. Júniusig két és félmilliárd forint forgalmat könyveltek el, ez nagyjából megegyezik a tavaly hasonló időszakban elért eredményükkel. Az igazgató szerint pillanatnyilag nincs remény arra, hogy a helyzetükben gyökeres változásra számíthassanak.
Az ötven dolgozót foglalkoztató Szabó Fogaskerékgyártó Kft. tulajdonosai részben a fejlesztésben látják a kiutat a jelenlegi gazdasági helyzetből. Csaknem kétszázmillió forintot költöttek beruházásra, náluk nőtt a termelés.
Szél-, illetve ár-apályerőművekhez gyárt alkatrészeket a kaposvári Lakics Kft. Lakics László cégvezető azt hangsúlyozta, hogy az ötmilliárd forintos idei tervüket időarányosan teljesítették, amit alapvetően a külföldi megrendelésnek köszönhetnek.
– Tíz–tizenöt százalékos visszaesést is átélhetett sok kereskedelmi, ésélelmiszer-előállító vállalkozás – számolt be Ojtó Lajos, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke. Hozzátette: azt tapasztalják, hogy a munkaadók legvégső esetben kívánják elküldeni a dolgozókat, de a nehéz helyzetben elképzelhető az újabb leépítés.


