BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Intenzív termékfejlesztés előtt állnak a hazai biztosítók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Intenzív termékfejlesztési időszakot jósol a következő évekre Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője. Véleménye szerint a jelenlegi termékportfóliók nem illeszkednek optimálisan az új kihívásokhoz. Egyfelől a társaságokra és termékeikre kirótt adóterhek, másfelől az elvonásokkal sújtott, pénzügyileg kifeszített ügyfelek késztetik innovációra a szektort.

A lakásbiztosítások piacán már el is indult egy újragondolási folyamat, ennek a termékkategóriának a legnagyobb biztosítói intenzív ügyféllátogatásba kezdtek, és még ha olcsóbban is, de újrakötik meglévő ügyfeleikkel a szerződéseket. A nem életbiztosítások körében a leegyszerűsített, „fapadosabb” konstrukciók kialakítása folyik, a minimális biztonságot kínáló, de még éppen megengedhető kiadással járó termékek körében látható leginkább élénkülés.

A szakértő szerint az életbiztosításoknál idővel elmosódik a határ a biztosítási jellegűek és a hagyományos életbiztosítások között. „Sokkal nehezebb helyzetben van ma az, akinek meg kell jósolnia, hogy megengedhet-e magának egy 10–15 éves elköteleződést” – mondja. Nem meglepő tehát, hogy a biztosítók egyre több életbiztosításnál enyhítenek a feltételeken, illetve az életbiztosításokba beépítenek egy túlélési járadékot, ezzel közelebb hozva azokat a befektetési típusúakhoz. Népszerű a termékfejlesztők körében a bónuszok beépítése, mellyel a lojalitás megőrzése a cél. Egyre inkább tisztába kerülnek az ügyfelek azzal, hogy előzetes megtakarítások nélkül nagyon kilátástalan lehet az öregkor, ezért leginkább a nyugdíj hiánya és a növekvő egészségügyi kiadások foglalkoztatják az ügyfeleket – így ezen a területen jósol elsősorban termékkínálat-bővülést Vass Gábor.

Fontos szerep jut a jövőben az adatbányászati, illetve CRM-megoldásokra: az ügyfeleket jól ismerő biztosítók sokkal céltudatosabban tudnak fejleszteni és jobb eséllyel is találják meg az igényeket, valamint a vásárlóképes kört.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.