BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma van a bizottságok előtt a költségvetés átírása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Két napig nincs parlamenti ülés, a hétközi szünetben a bizottságok tárgyalják a költségvetéshez beérkezett módosító javaslatokat.

Ma reggel először a sport- és turizmusbizottság ült össze, hogy megvitassák a 2013-as büdzsé tervéhez beérkezett módosító indítványokat, és hamarosan kezdődik a fenntartható fejlődés bizottságának ülése is, ahol szintén a költségvetés lesz a téma. Tegnap a költségvetési bizottság ülésezett, és igencsak egyszerű döntést hoztak: mind a 288 ellenzéki módosítót elvetették, és mind a 13 kormánypártit átengedték, még akkor is, ha ezek közt egymásnak ellentmondó tervek is voltak.

A ma összeülő két bizottság témáit is érintik a fideszes és KDNP-s módosítók. A sportbizottságban minden bizonnyal kiemelten foglalkoznak majd a két miskolci fideszes képviselő javaslatával, hogy a nemzeti sportlétesítmények helyett a Diósgyőr stadionjára költsenek 490 milliót, a fenntartható fejlődés bizottságában pedig a Ferihegyi út fejlesztésére az infokommunikációs szolgáltatásoktól átcsoportosítható 670 millió lehet a fontosabb téma.

Plenáris ülést a szokásoktól eltérően legközelebb holnapután tartanak, akkor kerül napirendre többek közt az új költségvetés részletes vitája. Az is valószínű, hogy ezek után már a jövő héten megszavazhatják a büdzsé fő számait, de a legfontosabb részletekre, az egyes fejezeteken belüli számokra, és így a teljes kész költségvetésre gyakorlatilag biztos, hogy az őszig várni kell.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.