Megosztottság az MNB-ben, már hárman nyesnének alapkamatot
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A Magyar Nemzeti Bank júliusban kamatot csökkenthet, mert a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett tárgyalások jövő heti megkezdése megteremti a mozgásteret a csökkentésre – mondta a monetáris tanács két külső tagja szerdán a Bloomberg hírügynökségnek. „Természetesen lehet kamatcsökkentés ebben a hónapban, a lehetőség fennáll. E döntéshez annyi támogatást szeretnék, amennyi csak lehetséges” – mondta Gerhardt Ferenc, aki szerint „a legfontosabb az óvatosság, ezért a kamatcsökkentés csak fokozatosan indulhat meg”. A másik tanácstag, Kocziszky György az interjúban arról beszélt, hogy „az infláció nem probléma”, nem akadályozhatja a kamatcsökkentést. Ezzel immár háromra nőtt a csökkentéspárti tanácstagok száma, Cinkotai János ugyanis az utóbbi üléseken is rendre 25 bázispontos csökkentésre szavazott. A héttagú tanácsban a három belső tag eddig összetartónak tűnt a kamatpolitikát illetően, így a negyedik, külső tag, Bártfai-Mager Andrea hozzáállása lehet a döntő a továbbiakban.Az ügyben megszólalt Király Júlia alelnök is, aki szerint nincs itt az ideje a kamatcsökkentésnek.
Ezt állítják szakértők is: lényegében az összes banki elemzőcsoport arra hívja fel a figyelmet, hogy korai és kockázatos lehet az EU–IMF-megállapodás lezárása, azaz Magyarország kockázati megítélésének enyhülése előtt kamatot csökkenteni, az ilyen nyilatkozatok túlzott optimizmust sugallnak. Ráadásul a kormány legutóbbi intézkedései miatt ellentét alakulhat ki a valutaalap, az EU és hazánk között, ami nehézkes tárgyalásokat, ezáltal forintgyengülést okozhat. Mindemellett a júniusi infláció is magasabb lett a vártnál, ami Kocziszky szavaival ellentétben sokak szerint szintén a csökkentés ellen szól.


