BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mérséklődő növekedés Kínában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei év második negyedében 7,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Kínában. A bővülés mértéke a legalacsonyabb az elmúlt 13 negyedévben.

A 2009 első negyedéve óta mért "negatív csúcs" arra figyelmeztet, hogy a világ második legnagyobb gazdasága is nehézségekkel küszködik, miközben a növekedés üteme a várakozásoknak megfelelően alakult.
   
Az első negyedéves adat 8,1 százalék volt, a félév teljesítménye: 7,8 százalék az előző év első hat hónapjához képest, amikor még 9,6 százalék volt a bővülés.
   
A statisztikai hivatal közleménye szerint a kormány a növekedés stabilizálására törekszik. Ezt igazolják a kormányfő megnyilatkozásai is, melyekkel a beruházások ésszerű növelésének szándékát ismertette.
Az ipari termelés júniusi adatai bővülést mutattak: éves bázison 9,5 százalékos emelkedést mértek. Májusban három év mélypontján, 9,3 százalékon volt. A januártól júniusig terjedő időszakban 10,5 százalékos volt a növekedés.
   
Az intenzívebbé vált infrastrukturális beruházásoknak és építkezéseknek köszönhetően felgyorsultak az állóeszköz beruházások. Az első félévben 20,4 százalékos volt a növekedésük mértéke az előző év azonos időszakához képest. A bővülés üteme azonban 5,2 százalékponttal alatta van a tavalyi év azonos időszakában mértnek. A fogyasztás júniusban 13,7 százalékkal volt több mint egy évvel korábban, azaz minimális csökkenést mutatott májushoz képest. Az infláció ugyanebben a hónapban két és fél év mélypontjára süllyedt: 2,2 százalék volt. A statisztikai hivatal illetékese szerint a fogyasztói árindex (CPI) további csökkenésére lehet számítani, de nem kell tartani deflációtól.
   
Kína a külső piaci körülmények és a globális gazdasági helyzet következtében márciusban 7,5 százalékra tette a 2012. évi gazdasági növekedési előirányzatot a tavalyi 9,2 százalékos éves teljesítmény után. Az inflációs terv 4 százalék körüli.
A lassulás ellenére a kínai kormány a jelek szerint nem készül újabb gazdaságélénkítő csomag bevezetésére. A szakértők is úgy vélik, hogy mivel a növekedés továbbra is elsősorban a külföldi beruházásokra és az exportra alapozott, a gazdaságirányításnak a hazai fogyasztás növelését kellene elmozdítania. A lassulás melletti kiegyensúlyozott kínai gazdasági növekedés a világgazdaságnak is jót tenne - hangoztatják nyugati elemzők.

Az idei év második negyedében 7,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Kínában. A bővülés mértéke a legalacsonyabb az elmúlt 13 negyedévben.MTI-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.