A német és az amerikai külügyminisztérium, valamint az Európa Tanács is kifejezte aggodalmát a romániai jogállammal kapcsolatban a hétvégén a bukaresti fejlemények miatt. Pénteken a kormánypártok ugyanis felfüggesztették tisztségéből Traian Basescu államfőt, miután kedden egy napon belül leváltották a parlament két házának ellenzéki elnökeit, illetve az ombudsmant, valamint saját embereiket ültették a közszolgálati médiumok élére. Az Európai Bizottság elnöke még pénteken telefonon egyeztetett a kérdésben Victor Ponta kormányfővel, aki csütörtökön Brüsszelbe látogat az aggályok tisztázására.
Az események történelmi mélypontra küldték a lej árfolyamát az euróval szemben. A piac egyre jobban kételkedik abban, hogy Bukarest betartja-e majd az ötmilliárd eurós IMF–EU-hitelért cserébe tett vállalásait. 7. oldal