BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rosszul járnának a régióink

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hét magyarországi régióból hat biztosan rosszul járna a következő hétéves EU-büdzsé­re vonatkozó brüsszeli javaslat alapján. Az Európai Bizottság a meglévő két kategória mellé ugyanis egy új, köztes regionális finanszírozási kategóriát hozna létre. Brüsszel ezt azoknak a régióknak állítaná fel, amelyekben az egy főre jutó GDP az uniós átlag 75–90 százaléka közötti.

A közép-magyarországi régióban 109 százalék az egy főre jutó GDP-arány, míg a másik hatban nem éri el a 75 százalékos szintet. A hétéves EU-költségvetés kohéziós keretének ebből a részéből – amelyre a tervek szerint közel 40 milliárd euro jutna – hazánk nem részesülne; a teljes kohéziós büdzsé pedig a korábbi hétéves kerethez képest öt százalékkal, 355 milliárd euróról 336 milliárdra csökkenne. Az új kategória egyértelműen a fejlett tagállamoknak kedvezne; annak bevezetésével – a magyar álláspont szerint – az EU eltávolodna a kohéziós politika célkitűzésétől, az elmaradottabb térségek felzárkóztatásától. 7., jegyzet 16. oldal

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.