BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tárki: szuperbruttó kell a tervekhez, GKI: kis hatóerő

El kell halasztani a szuperbruttó kivezetését ahhoz, hogy a kormányfő által hétfőn bejelentett 300 milliárdos járulék- és tehercsökkentési munkahelyvédelmi akciótervnek részben legyen fedezete – közölte a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva azt mondta, a legalább havi 215 ezer forintot keresők szuperbruttójának megtartása 107 milliárd forint költségvetési bevételt jelentene. Hozzátette: a kormány terve, amely a járulékok csökkentését célozza meg, támogatandó, a Kopint-Tárki ezt már két évvel ezelőtt is szükségesnek tartotta. A jegybank és a kincstár megadóztatása értelmezhetetlen, ugyanakkor a 300 milliárd forintos kiadást forrás oldalról is szükséges alátámasztani, a most bejelentett intézkedéseket újra kell gondolni – tette hozzá.

A GKI szerint a kormány által hétfőn bejelentett munkahelyvédelmi terv járulékcsökkentései egy-egy cég összes munkaerő-költségének csak kis részét érintik – ezt Adler Judit, a gazdaságkutató foglalkoztatáspolitikai kutatásvezetője mondta. Hozzátette: az elmúlt évek munkaadói járulékkedvezményei is csak mérsékelt eredményt hoztak a munkahelyek bővítésében.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége úgy véli: a terv nagy része közvetlenül, előnyösen hat a foglalkoztatási szempontból legveszélyeztetettebb csoportok elhelyezkedési esélyeire.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.