Magyar gazdaság

Zuhan az euró - Madrid 300 milliárd eurós mentőövet kérhet

Olaszország és Spanyolország kétségbeesett harcot vív az adósságválság ellen - írja a Handelsblatt pénteki számában. A német üzleti körök lapja idézte a Nomura bankot, amely szerint a két ország e harcot el fogja veszíteni, és ezért külső segítségre lesz szüksége. Az elemzői feltételezés helyesnek bizonyulhat, hiszen a Reuters délutáni híre szerint Spanyolország már megbeszéléseket folytat egy teljes körű hitelkeretről.

Jacques Cailloux és Lefteris Farmakis, a Nomura stratégái a cég ügyfeleinek küldött elemzésükben leszögezték, azt várják, hogy a két ország "heteken belül" külső segítséget fog kérni. Jelenleg az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy kezdetben hitelkereteket biztosítanak részükre. Ám az is lehetséges, hogy a másodlagos piacon államkötvényeket vásárolnak fel. A két szakember azonban nem hiszi azt, hogy az ESM eurómentő-alap a jelenlegi formájában képes stabilizálni az euróövezet perifériáját. Az elemzők továbbá azzal számolnak, hogy a piaci feszültség "jelentősen eszkalálódni" fog, különösen miután ismeretessé válik, ahogy az euróövezet döntéshozói reagálni akarnak Spanyolország és Olaszország problémáira.

Az, hogy mennyire helyesnek bizonyulhat a Nomura becslése, az egyik befektetési guru elemzése mutatja - folytatja a Handelsblatt. Eszerint a spanyol kötvények hozamainak 400 bázisponttal csökkenniük kellene ahhoz, hogy az ország fizetőképes maradjon. E becslést képviseli Bill Gross. Ő kezeli ugyanis a világon legnagyobb kötvényalapot a Pacific Investment Management Co.-nál.

Csütörtökön a tízéves spanyol kötvények hozamai 46 bázisponttal csökkentek, mégpedig 6,83 százalékra, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, az ő vezetése alatt álló bank mindent megtesz az euró megmentése érdekében. Gross pedig azt írta csütörtökön a Twitteren: "Nekik négyszáz bázispontra, vagy még többre van szükségük ahhoz, hogy hosszabb távra fizetőképesek maradjanak".

Ám a spanyol kormány továbbra is derülátónak mutatkozik - összegez a Handelsblatt. Idézte Luis de Guindos gazdasági minisztert, aki szerint Spanyolország közép- és hosszú távon is hitelképe, és abban a helyzetben van, hogy vissza tudja fizetni a magas adósságait. Rövidtávon is képes kötelezettségeinek eleget tenni, és sohasem gondolt arra, hogy Spanyolországnak mentőcsomagra lenne szüksége.

A Reuters hírügynökség délutáni értesülése szerint a spanyol pénzügyminiszter Németországban tárgyalt egy teljes körű hitelcsomagról. A spanyol mentőcsomag 300 milliárd eurós lehet, és ez a bankoknak nyújtandó 100 milliárd eurót hitelen felül értendő. A hírt a tisztségviselők cáfolták.

A hír megjelenése után az euró/dollár árfolyam néhány perc alatt 1,232-ről 1,227-ig esett.

hitelcsomag hozam Olaszország Spanyolország hitel kötvény euróövezet
Kapcsolódó cikkek