BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A görög forgatókönyv Oroszországban is megvalósulhat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Oroszországban megismétlődhet a görög forgatókönyv és mély válság alakulhat ki, mivel a bérek jóval erősebben nőnek, mint a termelékenység – írja a Novije Izvesztyija című orosz lap.

Az átlagos havi bérek ugyanis idén júliusban 16,3 százalékkal emelkedtek éves rátán, és 15,2 százalékkal ez év első felében – gyorsulóban van a béremelkedés üteme - idézte a lap Maria Ivanovát, az Economic Expert Group szakértőjét, aki szerint ez riasztó jel a gazdaságra nézve, a bérnövekedést ugyanis nem támasztja alá a gazdaságban végbemenő növekedés. 

A RIA Novosztyi emlékeztetett arra, hogy nyugati szakértők – köztük a The Bank of America és az IMF – már rámutattak a problémára, arra figyelmeztetve, hogy a rohamos bérnövekedés a gazdaság túlfűtöttségének jele, ami magasabb inflációhoz vezet.

"Ha a bérnövekedés elkülönül a munka termelékenységétől, az azt jelzi, hogy a gazdaság veszií versenyelőnyéből" – emelte ki Valerij Mironov, a Fejlesztési Központ vezető közgazdásza, hozzátéve, hogy Oroszországban a munkaerő költségei óriásiak. A válság előtt az oroszországi bérek évente 15-20 százalékkal emelkedtek dollárban, figyelembe véve a rubel erősödését, miközben a munkaerő termelékenysége évente 5-6 százalékkal nőtt. A jelek szerint Oroszország most megismétli a válság előtti trendet.

"Most a görögök csökkentik a béreket, arra törekedve, hogy a munkaerő termelékenysége nagyobb ütemben növekedjék, mint a béreké. Nekünk, oroszoknak nincsenek akkora adósságaink, mint Görögországnak, de ugyanott tartunk, ahol Görögország volt több évvel a válság kitörése előtt" - hangoztatta Mironov

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.