Milliárdos üzletek Angela Merkel kínai körútján
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Több jelentős üzletet is sikerült aláírniuk német és kínai cégeknek Angela Merkel kancellár napokban zajló távol-keleti útján. A franciaországi székhelyű, de részben német hátterű Airbusszal például ötven repülőgép leszállítására szóló szerződést kötött a helyi ICBC bank mintegy 3,5 milliárd euró értékben, emellett 2016-ig meghosszabbították az Airbusok kínai összeszerelésére vonatkozó szerződést is.
Szintén újabb fontos beruházásra készül a Volkswagen, mely mintegy egymilliárd eurós befektetéssel épít új hajtóműgyárat a Pekingtől délre fekvő Tiencsinben; az alapkőletételre már jövő héten sor kerülhet. A Handelsblatt szerint emellett megállapodást hozott tető alá egymással a kínai IT-óriás, a ZTE és az Industrial Engineering and Technologies Holding az üvegszálas adatátviteli összeköttetések kiépítéséről: a szerződés összértéke 1,3 milliárd euró.
Merkel, aki hét német miniszter és mintegy húsz nagyvállalat-vezető társaságában turnézik a világ legnépesebb országában, találkozott Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel is. A kancellár az egyeztetés utáni sajtótájékoztatón elmondta: a kereskedelmi korlátozásokkal kapcsolatos nézeteltéréseket nem bírósági, hanem tárgyalási úton kellene megoldani, és jelezte, hogy az EU-nak nem lenne szabad büntetővámokat kivetnie a kínai napelemgyártók termékeire.
Csia-pao üdvözölte Merkel álláspontját mondván, ez az egyik legfontosabb eredménye a megbeszéléseknek. Az euróövezeti kríziskezelésről viszont már nem volt ennyire jó véleménnyel: utalt arra, hogy csak megszorításokkal nem lehet kimászni a válságból, ehhez a konjunktúrát elősegítő lépések is kellenek. Aggodalmát fejezte ki az eurózóna helyzete miatt is – részben önös érdekből, hiszen az Európába irányuló export a kínai gazdasági növekedés egyik legfontosabb hajtóereje.


