BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: „Szeretném megnyerni a küzdelmet az IMF ellen”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kormányfő szerint az ősz legfontosabb feladata olyan költségvetést alkotni, amely az egész világ előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy Magyarország képes végrehajtani a munkahelyvédelmi akciótervet – Orbán Viktor erről a Vas Népe című lapnak adott interjújában beszélt. Megfogalmazása szerint „nagy vitáink vannak az ellenzékkel, néhány gazdasági szakértővel, és persze az IMF-fel is, hogy képesek leszünk-e olyan költségvetést megalkotni, hogy a Munkavédelmi Akciótervnek meglegyen a fedezete. Én szeretném megnyerni ezt a küzdelmet” – tette hozzá a kormányfő.

A 300 milliárdos forrásigényű tervezetet sok kritika érte amiatt, hogy sokak szerint fiktív forrásokat tervezett rá a kormányzat – így például a jegybankot sújtó tranzakciós illetékről, a gazdasági növekedés miatti pluszbevételről és az IMF-szerződés aláírásával „érkező” hozamcsökkenés miatti kisebb kamatterhekről is azt vélik az elemzők, hogy nem reális forrásai az akciótervnek.

A kormányfő a tervről azt mondta, „a magyar gazdaság sikerességének kulcskérdése”, hogy a fiatalok, az 55 év felettiek, a gyermeknevelésből visszatérők, a tartós munkanélküliek alkalmazása esetén a vállalkozások jóval kisebb járulékterheket viseljenek. A kisvállalkozások számára bevezetjük a speciális, könnyített adózást, az áfa-visszaigénylés rendszerét pedig úgy alakítjuk át, hogy fair legyen – tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a válságkezelést Európában sok helyütt nem demokratikusan választott vezetők próbálják megoldani, hanem például Brüsszelből „odahelyezett” emberekkel. Mint mondta, a kormánynak bizonyítania kell, hogy a „demokratikusan megválasztott kormányok is lehetnek hatékonyak”.

A napilap kérdésére, hogy mi a következő két év legfontosabb feladata, a kormányfő az akcióterv bevezetését említette.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.