BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovákia mutatja a példát?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újabb terhet rak a járműtulajdonosok vállára a kormány, ha bevezeti a rendszámcserét, amelynek hatását vélhetően nem gondolták át az illetékesek

„Megyei, sőt járási rendszámokat egy akkora országba, amin néhány óra alatt át lehet hajtani? Szakmailag egyáltalán nem indokolt” – jelentette ki lapunknak Knezsik István, a mintegy 70 tagú Autós nagykoalíció (ANK) elnöke annak a hírnek a  kapcsán, hogy még az idén döntés születhet a területi (megye, járás) alapú rendszámokról. Amennyiben a bevezetés mellett dönt az illetékes tárca, a műszaki vizsgán egyablakos ügyintézéssel történhet meg a rendszámcsere.

Arról azonban megfeledkezik az ANK elnöke, hogy a hazánknál kisebb Szlovákiában is vannak területi rendszámok, ha nem is annyiféle, amennyit a kormány tervez. Hiszen a kormány határozata szerint csupán járásból 175-öt hoznak létre januártól.

Knezsik István ugyanakkor rámutatott: a rendszámcsere óriási költségekkel jár, amit a járműtulajdonosok fognak megfizetni. Először is a rendszámok cseréje mellett új forgalmi engedélyt kell csináltatni, és ott van még a rendszám érvényesítési címkéje is. Egy átrendszámozás – mai áron – 15 085 forintba kerül a tulajdonosnak. A rendszám hatósági díjas, 8 500 forint, a forgalmi 6000 forint és a rendszámcímke 585. Ezt csak új rendszám esetén, illetve a műszaki vizsga alkalmával kell cserélni.

Az elmúlt év végén valamivel több, mint 3,53 millió személyautót, teherkocsit és rendszámos motorkerékpárt tartottak nyilván. Csak a sima rendszámcsere tehát 53 milliárd forintba fog kerülni a járműtulajdonosoknak, vagyis ha a rendszám árát leszámítjuk, 23,245 milliárd forint folyik be a kincstárba az illetékekből.

De ez még nem minden: ne feledkezzünk meg a használt autók átírásáról, hiszen ha más járásban lakik a vevő, mint az eladó, egy autó eladásakor másodszor is végig kell vergődni ezen a procedúrán.

Hogy ez mekkora állami bevételt jelenthet, jól jelzi, hogy csak az idei első fél évben 192 272 tulajdonosváltást regisztráltak. De ezzel még nincs vége a járműtulajdonosok várható Canossa-járásának. Az összes biztosítási kötvényt is módosítani kell. Ha pedig a jármű műszaki vizsgája idején kell rendszámot cserélni – ami ugye nem esik egybe a naptári évvel –, akkor mi lesz az éves autópálya-matricák sorsa? Újat kell váltani? Aztán ott vannak a nyilvántartó adatbázisok, amelyek Knezsik István tudomása szerint 3 betű–3 szám rendszerre írt programokkal dolgoznak. Így nem kizárt, hogy akár a szoftverek fejlesztése is elengedhetetlen lesz.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy a rendszámcsere elsősorban az ide vonatkozó tender alapján kizárólagos gyártási jogot elnyert Plaket Kft.-nek nagy üzlet, tévedünk. Mert igaz, hogy a cég – amelynek megrendelője a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala – rendszámgyártásból származó árbevétele az elmúlt évben 5 százalékos csökkenéssel 893 millió forint volt, a 8 500 forintos hatósági ár oroszlánrésze a költségvetésben landol. Tehát az egész az államnak lesz nagy üzlet.

Bár ki tudja? A rendszámcsere újabb súlyos terheket ró az autósokra, így biztosan kevesebb pénz marad az autócserére. Ez pedig még több kereskedő csődjéhez, így pedig az állami adóbevétel csökkenéséhez vezet.

A feketepiac terepe

Az új gépjárművek értékesítése esésének egyik következménye, hogy a javítási és karbantartási munkák egyre nagyobb mértékben kerülnek át a feketegazdaságba, ami az adómorál tekintetében káros hatású. Emellett versenyhátrányban tartja a számlát adó javítókat, akik vagy átcsúsznak a feketegazdaságba vagy tönkremennek. A márkakereskedők és márkaszervizek helyzete továbbra is nehéz, az állam pedig adóbevételektől esik el. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete azonban mindeddig hasztalan mutatott rá erre.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.