BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bizonytalan büdzsét alapozott meg törvényekkel a parlament

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kormány célja a közszolgáltatások hatékony működtetése, ez pedig néha leépítésekkel, máskor üres munkahelyek megszüntetésével is járhat – mondta Navracsics Tibor a parlamentben arra az azonnali kérdésre reagálva, igaz-e, hogy tízezres elbocsátási hullám jöhet a közszférában. Napirend előtt az IMF-tárgyalásokért felelős Varga Mihály beszélt, aki azt mondta: a kormány szeretne megállapodást a valutaalappal.

A 2013-as költségvetést megalapozó törvényekről is szavaztak hétfőn a parlamentben, úgy, hogy a büdzsé eredetileg múlt hétre tervezett, majd tegnapra áttett szavazása immár fel se került a napirendre. Emellett a munkahelyvédelmi program, valamint a kisadókról szóló törvény módosító javaslatairól is voksoltak, úgy, hogy a büdzsé végleges változatáról sokat még nem lehet tudni.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslatára döntöttek arról, hogy módosítják a gazdasági stabilitásról szóló törvényt, amivel viszont épp az eredeti törvényszöveg lényegét változtatták meg alapjaiban. Az állam devizaadósságát ugyanis így nem az aktuális árfolyamok alapján kell kiszámolni, hanem egy, a költségvetésben megállapított állandó számból. Ezenkívül a kormánynak nem kell változtatnia a büdzsén, ha az veszélyeztetné az államadósság csökkenését.

Este részletes vitákkal folytatódott az ülés, ma pedig elsőként az alkotmánymódosítás kerül napirendre, a téma a bírák és az ügyészek 65 éves nyugdíjkorhatára és a választási regisztráció bevezetése. Ezek után következik a választójogi törvény vitája, majd az egészségügy többletforrásokhoz juttatása érdekében készülő, több adózási területet érintő csomag. Szerdán az új Ptk. és a számvevőszék 2011-es működése lesz a téma.

Módosították a gazdasági stabilitásról szóló törvényt is, alapjaiban változott az eredeti verzió.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.