Három munkanap ajánlattételre
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMindössze három munkanapjuk van ajánlatuk elkészítésére azoknak a cégeknek, amelyek indulnának az elektronikus útdíjrendszer magyarországi kiépítésére meghirdetett közbeszerzési eljáráson. Az erről szóló felhívás kedden jelent meg az EU hivatalos lapjában, amiről a 10 napos határidővel gyorsított eljárást kiíró Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) tegnap adott ki közleményt. Miután a 10 nap az ajánlatkérés feladásának napjától számít, valójában három munkanapjuk van az ajánlattevőknek, miután a tenderre október 1-jén délelőtt 11 óráig lehet jelentkezni.
A kiírás szerint a tenderen az a cég tehet ajánlatot, amelynek a nettó árbevétele az előző három év átlagában eléri a 20 milliárd forintot, és a hasonló rendszer üzemeltetéséből származó árbevétele az előző három évben összesen eléri a 10 milliárd forintot. Rendelkeznie kell továbbá az elmúlt három évben legalább 500 kilométeren üzembe helyezett útdíjbeszedő rendszer szállításáról szóló referenciával.
A közbeszerzésen várhatóan indulók dolgoznak pályázatukon, melyről részleteket egyelőre nem árulnak el. A Magyar Telekom-érdekeltségbe tartozó T-Systemsnél lapunk kérdésére annyit mondtak, hogy szeptember eleji bejelentésüknek megfelelően indulnak a tenderen. A cég árbevételével biztosan nem lesz probléma, ám ágazati szakértők szerint referencia terén már akadhatnak gondjaik. Bár a németországi rendszert más cégekkel közösen a T-System anyavállalata építette ki, lapunk úgy tudja, a partnerekkel kötött megállapodások értelmében nem biztos, hogy erre referenciaként hivatkozhat a Deutsche Telekom. Ha ez valóban így van, a T-System kénytelen lesz ehhez a projekthez is partnereket keresni.
Egyelőre úgy fest, hogy a Magyar Telekomhoz hasonlóan nem fog visszakozni a pályázatra szeptember elején szintén bejelentkező EFKON-csoport sem, és – bár hivatalosan még nem erősítették meg – valószínűleg elindul a tenderen az osztrák Kapsch is. Utóbbi cégnél még vizsgálják, hogy minden feltételnek megfelelnek – mondta lapunknak Fényi Tibor kommunikációs tanácsadó.
Az ÁAK azzal indokolta a gyorsított eljárást, hogy a kormány májusi döntése értelmében kijelölt, 2013. július 1-jei határidőre csak akkor valósulhat meg a 3,5 tonnánál nagyobb járműveknél a rendszer, ha legkésőbb december elején a nyertes ajánlattevővel megkötik a szerződést. Ehhez pedig az ÁAK szerint a gyorsított eljárás kellett.
A pályázati dokumentáció összeállításához 1,35 milliárd forintos tender keretében két cégből álló konzorciumot vont be az ÁAK augusztusban, hogy a „nemzetközi gyakorlatnak megfelelően” műszaki és pénzügyi szakemberek is részt vegyenek a munkában. Lapunk megkereste mindkét céget, hogy miért ilyen későn írták ki a közbeszerzést, és hány indulóra számítanak, de sem a MultiContact Consulting, sem a Clarity Consulting nem válaszolt.
Hiánypótlás a kiskapu
„A közbeszerzési törvény szerint rendkívüli sürgősséggel akár 10 napos határidővel is kiírható gyorsított eljárás, márpedig ebben az esetben az indoklás szerint erről van szó” – mondta el lapunknak Dagonya András. A közbeszerzési ügyvéd, európai uniós szakjogász úgy véli: az ajánlattevők számára rendelkezésre álló három munkanap meglehetősen szűk határidő, mindazonáltal a pályázók megkísérelhetik, hogy első körben a mostani határidővel egy minimális pályázati anyagot nyújtanak be, amelyet utóbb hiánypótlás keretében kiegészítenek.


