BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Járulékmentesen alkalmazhatóak a pályakezdők

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Teljes járulékfizetési mentességet élvezhetnek a pályakezdő fiatalok után az őket alkalmazó munkáltatók a Nemzetgazdasági Minisztérium új javaslata szerint, amelyet a kormány munkahelyvédelmi akciótervéhez kívánnak benyújtani – erről Czomba Sándor, az NGM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára beszélt egy háttérbeszélgetésen.

Az ismertetett elképzelés szerint a fiatal munkavállalókat felvevő cégek két évig mentesülnének a szociális hozzájárulási adó fizetése alól.

Az államtitkár kifejtette: mivel a hagyományos munkaügyi kategóriák túl szigorúan határozzák meg a pályakezdő fogalmát, ezért a javaslat szerint minden 25 év alatti fiatalra vonatkozna a kedvezmény, akik még nem dolgoztak 180 napot. Ennek révén a program jóval több fiatal munkavállalót érhet el – hangsúlyozta Czomba Sándor. A munkahelyvédelmi akciótervben eredetileg az szerepel, hogy a 25 év alattiak fizetése után 100 ezer forintig 14,5 százalékos kedvezmény jár, illetve, hogy a tartós álláskeresők alkalmazása után jár két évig teljes kedvezmény. Az NGM a tájékoztató után azt közölte: a kormány elfogadta az államtitkár által említett új javaslatot.

Az államtitkár a munkahelyvédelmi akcióterv további pontjairól kifejtette: a kedvezmények célja a már meglévő munkahelyek megtartása, hiszen a csökkentett járulékfizetéssel elért „megtakarítást” a vállalkozás fejlesztésre, beruházásra, és egyéb célokra fordíthatja. Czomba Sándor hozzátette: „a gyesről visszatérők, és a tartós munkanélküliek esetében alkalmazandó teljes szociális hozzájárulási adókedvezmény révén a reményeink szerint 15-35 ezer új munkahely jön majd létre.”
Szerinte a versenyszférában 1-2 százalékkal bővülhetnek idén a munkahelyek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.