Milliárdos áfacsalások a húságazatban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Mintegy 3,6 milliárd forintos kárt okoztak a húságazatnak az idén felderített csalások – közölte a NAV Bűnügyi Főigazgatósága. Ez a hatóság által összesen felderített 80 milliárd forint mintegy 4,5 százaléka.
Az utóbbi időszak nagy fogása volt az az áfacsalásokra specializálódott húst és húskészítményeket forgalmazó bűnszervezet, amelyik egymilliárd forint értékű kárt okozott és amelyet a közelmúltban buktattak le a nyomozók.
A nyomozást irányító Lengyel Tibor azt mondta: a 2011 óta működő társaság húsok és húskészítmények unión belüli kereskedelmével foglalkozott. Szlovákiából hoztak be élő állatot és sertéshúst, majd azt strómancégeken keresztül idehaza forgalmazták. Emellett belföldi eredetű húst papíron Romániába értékesítettek – áfafizetés nélkül –, az áru azonban sosem hagyta el az országot, azt Magyarországon olcsón adták el. Az árut befogadó kereskedők nem tudtak a csalásról – mondta Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese. Szerinte az egyes mezőgazdasági termékeknél nyáron bevezetett fordított áfa bizonyos csalásokat valóban képes megakadályozni, a korábban ezzel foglalkozók azóta más termékeket vagy országot kerestek.


