BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: jobban kezeljük a válságot a nyugatiaknál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyarország ma már jobban teljesít a válságkezelésben, mint Nyugat-Európa – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitóján beszélt, ahol az országban zajló „változások tudatosan megtervezett, egymásra épülő lépéseit” méltatta.

Magyarországnak ismét van ereje, hogy folytassa Budapest fejlesztését – mondta Orbán, aki szerint utoljára 1998 és 2002 közt volt olyan időszak, amikor a főváros fejlődött. A Ludovika Campus projektjét az egyik legnagyobb városfejlesztési beruházásnak nevezte, és mint mondta, a kormány „nem sajnálja azt az anyagi és szellemi befektetést”, amelyet az kíván meg, hogy az egyetem központját a Ludovika egykori épületébe helyezzék át, és felújítsák a környékét is a VIII. kerületben az Orczy park rendezésével együtt.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre valóban jelentős összeget költenek el: a teljes építkezés a mostani tervek szerint várhatóan 24 milliárd forintba fog kerülni. Az is eldőlt már, hogy a beruházás első 5 milliárd forintja mentesül a nyílt közbeszerzés alól. Erről nemzetbiztonsági okokra hivatkozva döntött a kormány.

Az idei költöztetésre, valamint a projekthez kapcsolódó egyéb munkákra körülbelül 4,5 milliárd forintot fordítanak 2012-ben és 2013-ban. Orbán Viktor szavai szerint ez egy jelentősebb városfejlesztés kezdetét jelentheti a VIII. kerületben, hasonlóan azokhoz a változásokhoz, amelyek az elmúlt években Ferencvárosban történtek. Az új egyetemről, amely a közszolgálat és a rendvédelem különböző ágait fogja össze, Orbán azt mondta: kiválóan példázza a kormányzat államépítési törekvéseit, amelynek a fő alapelve az, hogy csak az erős államszervezettel rendelkező nemzetek lehetnek erős haza birtokosai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.