Orbán Viktor Berlinben: kényes ügyek is lehetnek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ettől függetlenül a találkozón szóba jöhetnek kétoldalú gazdasági kérdések, a kormányfő mostani útja előtt is tájékozódott a berlini kormányzat a Német–Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamaránál (DUIHK). „A német befektetések mintegy felét kitevő feldolgozóipari ágazatban elégedettek a német cégek az alapvető feltételekkel” – mondta el lapunknak Dirk Wölfer. A DUIHK kommunikációs osztályvezetője azonban kiemelte: azt szeretnék, ha a kormányzat a befektetések másik felét kitevő ágazatok (szolgáltatások, kereskedelem) számára is hasonlóan kedvező üzleti környezetet teremtene. „Közös gond viszont, hogy továbbra sem megfelelő az intézményes és jogi keretek kiszámíthatósága” – mondta.
„A tárgyalásokon a kancellár várhatóan kitér a DUIHK által képviselt kifogásokra, amelyek döntő módon abból fakadnak, hogy a telephelyi költségeket érintő szabályozás kialakításakor, illetve változtatásakor nem kérik ki az itt működő s így érintett német cégek véleményét” – mondta el lapunknak Rácz Margit. Az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének kutatásvezetője szerint ezzel szemben a magyar belpolitikai kérdésekkel kapcsolatos aggodalmakat a kancellár várhatóan nem fogja élesen felvetni, ugyanis a magyar demokrácia helyzetének ügye eltörpül az eurózóna gazdasági problémáihoz képest. Merkel azért is üthet meg engedékenyebb hangot, mert a kormány a Berlin által az adósságválság leküzdésében fontosnak tartott uniós fiskális kritériumot, vagyis a három százalék alatti deficitet idén teljesíteni fogja.


