Vasúti vagyon a városoknak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEgy-egy város számára is jelentős értéket, országos összesítésben pedig húszmilliárd forintot érnek azok az üdülők, sportlétesítmények vagy akár kisebb, vasút melletti területek, amelyek ingyen kerülhetnek át a MÁV-tól az önkormányzatokhoz. Kérdés, hogy a terv nem lesz-e a költségvetés sokadik átírásának áldozata: a parlament egyelőre nem bólintott rá a javaslatra.
Az Országgyűlés elé kerül ugyanis egy olyan indítvány, hogy akár 20 milliárd forint értékben is átadhassanak állami vagyontárgyakat a településeknek – valószínűleg ezek legnagyobb részben a MÁV ingatlanjait jelentenék. Olyan épületekről lehet szó, amelyeket a vasúttársaság most egyáltalán nem vagy csak korlátozottan hasznosít, de az önkormányzatok megpróbálhatnak kezdeni velük valamit. Az első indoklásokban többek közt Szolnokot, Szombathelyt vagy Székesfehérvárt hozták fel példaként, ahol sok olyan, a vasúthoz tartozó ingatlan van, amelyet most nem használnak ki, viszont a belvárosban fekszenek, tehát az értékük nagyobb. De jó példa erre Zuglóé is.
Az eredeti indoklás szerint „számos jogilag rendezetlen helyzetű, a MÁV Zrt. könyveiben lévő ingatlan kerülhet át az államhoz a vasúttársaság koncepcionális szervezeti átalakítása során, ezeknek egy részét célszerűen helyi önkormányzati feladatok ellátásához lehet használni, így átadásuk költségmegtakarítást jelent az állam számára”. Ezenkívül olyan feladatok kerülnének le végleg a MÁV válláról, amelyek nem tartoznak a cég fő profiljába. Ilyen lehet akár sportlétesítmények fenntartása, akár művelődési házak vagy éppen üdülők üzemeltetése. Egy korábbi tájékoztatás szerint akár több száz ilyen ingatlanról is szó lehet.
Nem csak ez lehet azonban a rendezés fontos következménye. Több városban is nagyobb sávok vannak a sínek mellett, amelyeket a cég birtokol, ám nem használ. Ha ezek átkerülhetnek városi kézbe, az a közművesítés szempontjából jelenthet sokat. A terv azonban nem azt jelenti, hogy a települések azt csinálhatnának az ingatlanokkal és területekkel, amit csak szeretnének: a mostani szabály, amely szerint egy ilyen átruházás után 15 évig nem lehetne eladni, nem változna. Ha pedig mégis eladnák vagy az eredetileg vállalthoz képest máshogy hasznosítanák, meg kellene fizetniük a teljes árát.


