BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NGM: Nincs kibúvó a fantomcégeknek

A Nemzetgazdasági Minisztérium szükségesnek és arányosnak tartja azt a 2012. január 1-jétől élő szabályt, amely szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törli azon cégek adószámát, amelyek a kockázatkezelési eljárás részét jelentő kérdőív kitöltését az adóhatóság felszólítása ellenére elmulasztják.

A szabály biztosítja, hogy a NAV által kockázatosnak ítélt vállalkozások gazdasági életből való gyors kivezetésével jelentősen csökkenjen az adóelkerülés, adócsalás kockázata. Az intézkedés a jogkövető gazdálkodókat is védi, hiszen a fantomcégek a költségvetésen túl gazdasági partnereiknek is jelentős károkat okoznak – közölte az NGM.

A tárca szerint az adózási szempontból kockázatos és így nemzetgazdasági szempontból is káros vállalkozások kiszűrésével csökken azon esetek száma is, amelyekben a tisztességes vállalkozásoknak olyan vállalkozásokkal kell versenyeznie, amelyek eleve nem kívánják teljesíteni adókötelezettségeiket, ezáltal jelentős árelőnyre téve szert. Emellett sok esetben a szabályosan működő vállalkozások azért mennek tönkre, mert olyan céggel szerződnek, amelyek nem teljesítik fizetési kötelezettségeiket.

A valós gazdasági tevékenység végzésére létrejött vállalkozásoktól elvárható,  hogy határidőre és megfelelően teljesítsék adókötelezettségeiket, így a kockázatkezelési kérdőív kitöltését is, amelyet a NAV által felhívott, valóban működő, felelős vállalkozások határidőre teljesítettek – írja az NGM.

Megjegyezték, előfordulhattak azonban olyan esetek, melyeknél a NAV által küldött felszólítás kézbesítésével kapcsolatos hiba miatt az egyébként jogos és elvárt szigor olyan vállalkozásokat is érinthetett, amelyeknél az indokolatlan volt.

Emiatt a kormány – értékelve a gyakorlati tapasztalatokat – döntött az egyébként szükségesnek, arányosnak és eredményesnek ítélt szabály kisebb módosításáról. Ennek lényege, hogy a kérdőív megküldésének elmulasztása esetén a NAV első alkalommal csak bírságot szab ki a jövőben, és a bírságkiszabással egyidejűleg történő ismételt felhívás elmulasztása esetén határoz csak az adószám törléséről.

A közlemény szerint a kormány döntött arról is, hogy azon vállalkozások, amelyek adószámát a 2012. január 1-jétől hatályos szerint – a kérdőív kitöltésére való egyszeri felszólítás után - törölték, ne legyenek öt évre eltiltva a további cégalapításból, így a 2012-es szabályok alapján indokolatlan joghátrány senkit sem ér.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.