BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán a földtörvényről: Majd jól megnyerjük azt a csatát is az EU ellen

A miniszterelnök szerint az EU múlt heti országjelentése közvetlenül arról is szól, hogy Magyarország IMF-kölcsön nélkül is biztosan megáll a lábán. Orbán Viktor azonban - mint azt pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta - továbbra is megegyezésre törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az unióval. A kormányfő a rádióinterjúban azt is bejelentette, hogy kétharmados jogszabály lesz az új földtörvény.

Az Európai Bizottság november 7-i országjelentését értékelve - amely szerint 2013-ban 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány Magyarországon, a növekedés pedig 0,3 százalék - úgy fogalmazott: a magyar gazdaság pénzügyi szempontból Európa egyik leginkább rendben lévő gazdasága, a kormány pedig régóta várta, hogy erőfeszítéseit, a tehermegosztás politikáját elismerjék.

A "világ különböző sarkaiból" érkező nyomás azonban - például a bankadó és a multinacionális vállalatokat terhelő adók csökkentésére - még mindig érezhető, ám a kabinet ragaszkodik ahhoz, hogy a válság terheit méltányosan kell szétosztani - magyarázta Orbán Viktor, majd a tranzakciós illetékre utalva jelezte, mindent megtesznek, hogy a bankok ne hárítsák ezt a terhet az ügyfelekre, de ha mégis megteszik, "megkeressük az eszközöket, hogy ez ne fordulhasson elő".Úgy véli, a magyar gazdaságpolitika - a munkahelyvédelmi akciótervvel - megteremti a növekedés alapjait, "ezért Magyarországon a következő évben lesz növekedés".

 A miniszterelnök szerint az országjelentés indirekt módon arról is szólt, hogy Magyarország IMF-kölcsön nélkül is biztosan megáll a lábán. Hozzátette ugyanakkor, ő szeretné, ha lenne megállapodás az IMF-fel és az EU-val, és úgy látja, közel is a megegyezés. "Azért javaslom, hogy Magyarország továbbra is tárgyaljon az IMF-fel, mert nehéz idők fognak jönni Európában (...), és nekünk jó volna, ha egy biztonsági védőhálónk lenne. De való igaz, ilyen relatíve jó helyzetben lévő, pénzügyileg stabil ország nem szokott IMF-hitelért folyamodni, és kapni sem szokott" - mondta.

Az interjúban bejelentette egyúttal, hogy kétharmados, azaz minősített többséget igénylő jogszabály lesz az új földtörvény. Azt mondta, a kabinet az erről szóló döntését a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) javaslatára hozta meg. Arra a kérdésre, hogy a törvény miatt Magyarország nem nyit-e újabb frontot az uniós bírósággal, a kormányfő azt válaszolta: "szerintem nem nyitunk, de majd meglátjuk, ha nyitunk is, majd jól megnyerjük azt a csatát is".

Az új földtörvénnyel Magyarország azokhoz az uniós tagállamokhoz csatlakozik, amelyekben nem sértik az EU-s jogot, mégis az a helyzet alakult ki, hogy a helyi gazdák a földek kizárólagos tulajdonosai - magyarázta Orbán Viktor, jelezve azt is, hogy a nagybirtokot korlátozó irányba mozdítják a magyar mezőgazdaságot, és a jövőben azok tudnak termőföldhöz jutni, akik ténylegesen gazdálkodnak vele. Ez egy forradalmi változás, egy 100-130 éves nagy vitát zár le - jegyezte meg.

A zsebszerződésekről szólva közölte: "jöhet ide az Európai Unió vagy akárki, de törvénytelenül szerzett dolog vagy törvénytelenül létrejött szerződés semmilyen későbbi változás révén nem válik törvényessé. Tehát azt a földet vissza kell adni". Nehéz dolog, dzsungelharc, de a magyar jogalkotó megtalálta a szükséges eszközöket - mondta.

A rádióinterjúban érintették az új választási eljárási törvényjavaslatot is, amellyel kapcsolatban a kritikákra a miniszterelnök úgy reagált: "jókat mosolygok ezeken a vitákon, mert nyilvánvaló", hogy a mostani választási rendszer fenntartása a Fidesznek lenne a leginkább érdeke, hiszen a jelenlegi kormánypárt a hatályos szabályokkal kétharmados győzelmet aratott 2010-ben. A választási eljárás rendszerét viszont azért kell újraszabályozni, mert "új korszakba léptünk" például a 2014-től már kisebb parlamenttel vagy a külföldön élő magyarok választójogával - fejtette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.