BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Van esély a béremelésre?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint az intézmények jövő évi állami tulajdonba kerülése egységesítést hoz a rendszerbe, valamint jelentősen nő a rendszer számonkérhetősége is, a béremelésről pedig kijelentette: „lát a kormány rá lehetőséget, hogy a következő tanév kezdetén a béremelésre is sor kerüljön”. Mindezt azon a parlamenti vitanapon mondta el, amelyet a köznevelés támájában tartottak tegnap.

A közoktatási rendszer szerkezeti és finanszírozási fenntarthatatlansága mellett a versenyképes tudás megszerzése miatt van szükség a köznevelés átfogó átalakítására – hangoztatta tegnap Balog Zoltán a parlamentben. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője vitaindító felszólalásában hangsúlyozta: mindenképpen változásra van szükség a köznevelésben, mert a rendszer „egyre gyengébb teljesítményt” nyújt és a kikerülő diákokból hiányzik a versenyképes tudás. „Amíg sok pénzt ölünk a felzárkóztatásba, addig a jól teljesítő közép hiányzik a rendszerből” – hangsúlyozta a miniszter.

„A témában tartott parlamenti vitanap sokatmondó volt, ugyanis az oktatási intézmények állami átvételével kapcsolatban a kormánypárti hozzászólók hajthatatlannak bizonyultak” – nyilatkozta lapunknak Galló Istvánné. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke a Világgazdaságnak elmondta: „mindez annak dacára igaz, hogy világos, nincsenek meg azok az anyagi, erőforrásbeli és egyéb feltételek, amelyek lehetővé tennék a mindezt. Az új rendszernek pedig hat hét múlva működnie kell” – emlékeztetett a szakszervezeti vezető. Galló Istvánné utalt arra a néhány napra napvilágra került bizalmas minisztériumi háttéranyagra, amely több ponton elismeri: nincsenek meg az állami fenntartásba vétel feltételei.

A pedagógusok sztrájkbizottságának tárgyalása Balog Zoltán szakminiszterrel tegnap lapzártánk után még tartott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.