2013-ban 0,5 százalékos, míg 2014-ben már 1,7 százalékos növekedés várható. A növekedés elsődleges forrása továbbra is az export lehet, aminek következtében változatlanul az eurózóna adósságválsága jelenti a legfőbb lefelé mutató kockázatot. A belső keresletben 2014-től a növekvő foglalkoztatottság és reálbérek hatására mérsékelt élénkülés várható, ugyanakkor a gyenge beruházási aktivitás az alacsony potenciális növekedés kockázatát hordozza. A fogyasztói infláció a kétéves előrejelzési horizonton a jegybanki cél alatt alakulhat, ezáltal a jegybanknak nagyobb tere adódhat a gazdaság élénkítésére – hangsúlyozzák az MNB szakemberei.
Magyarország tavaly recesszióba került. Magyarországon a vártnál nagyobb mértékben, 1,7 százalékkal esett vissza a GDP 2012-ben, ami azonban jelentős részben átmeneti hatásoknak (kedvezőtlen időjárás, év végi üzemleállások) volt tulajdonítható. A magyar gazdaságot alacsony beruházási ráta, valamint a háztartások mérlegalkalmazkodása és a bizonytalan jövedelmi kilátások miatti gyenge belső kereslet jellemzi. A gazdaság teljesítményéhez 2012-ben egyedül a nettó export járult hozzá pozitívan – emeli ki a jelentés.
A hazai pénzügyi piacok stressz-szintje fél éve alacsony szinten van. A kedvező globális kockázati étvágy következtében 2012 júliusától kezdve tartósan enyhültek a likviditási feszültségek. A Rendszerszintű Pénzügyi Stressz Index (REPSI) fél éve alacsony szinten van, ugyanakkor még mindig némileg magasabb a válság előtti szintnél. Az egyes pénzügyi piacok indexei a vizsgált időszakban nem mutattak szisztematikus és tartós együttmozgást (a korreláció-hozzájárulás mutató stabil vagy egyre nagyobb negatív értéket vett fel), a pénzügyi piacokon jelenleg zajló folyamatok tehát rendszerkockázati szempontból továbbra sem tekinthetőek jelentősnek – magyarázzák a jegybanki szakemberek.
Tartós a kockázati megítélés javulása
Magyarország kockázati megítélésének 2012 során bekövetkezett javulása tartósnak bizonyult. A kedvező nemzetközi hangulat, valamint a fiskális fegyelem iránti erős elköteleződés hatására jelentősen javult hazánk kockázati megítélése 2012-ben. Ez a kockázati felárak mellett a sikeres, 3,2 milliárd dollárt kitevő dollárkötvény-kibocsátásban is tükröződött. Márciusban a kockázati felárak mintegy 100 bázisponttal megemelkedtek, azonban áprilisban korrekció ment végbe. A forint az euróval szemben 300 forint fölé gyengült, ami elsősorban a monetáris politikával kapcsolatos befektetői bizonytalansággal lehet összefüggésben. Az NHP program kereteinek bejelentésével a piaci szereplők jegybanki politikával kapcsolatos bizonytalansága csökkent, ami a kedvező pénzpiaci körülményekkel együtt a forint árfolyamának a 300-as szint alá erősödéséhez vezetett. A külső adósságnak a folytatódó alkalmazkodás ellenére is magas mértéke, a belföldi szektorok devizakitettsége és a növekedési kilátásokat övező bizonytalanság továbbra is sérülékennyé teszi az országot külső sokkokra – olvasható a stabilitási jelentésben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.