Magyar gazdaság

Magyar cégek is bekapcsolódhatnak a szlovén privatizációba

A magyar cégek szlovén privatizációban való részvételének lehetőségeiről tárgyalt Szlovéniában Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára és Mitja Mavko, a szlovén pénzügyminisztérium államtitkára - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-t.

A szlovén kormány által privatizálni kívánt cégek között élelmiszeripari, szerszámgépipari és vegyipari nagyvállalat, sportszergyártó cég, telefontársaság, bank, repülőtér, továbbá turizmus-vendéglátással foglalkozó gazdasági társaságok is megtalálhatók - derült ki találkozón a szaktárca tájékoztatása szerint.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a szlovén kormány 2013. május 9-én jelentette be az első privatizációs csomag elfogadását. A privatizációs kormányprogram 15 jelentős, részben vagy egészben állami tulajdonú vállalat teljes állami részvénypakettjének eladását irányozta elő.

Az NGM rámutat: Magyarország számára a szlovén privatizációba való bekapcsolódás további együttműködési lehetőséget és a kétoldalú kapcsolatok bővítését jelenti, továbbá hozzájárul a nyugat-balkáni régió legfejlettebb országában meglévő gazdasági pozícióink erősítéséhez. A szlovén államigazgatás és vállalati szféra nagy figyelmet szentel az állami cégek értékesítése iránt mutatott magyar érdeklődésnek - tették hozzá.

A minisztérium tájékoztatása szerint a szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozattak és folyamatosan fejlődnek. A 2009-ben bekövetkezett erőteljes visszaesést követően a kétoldalú áruforgalom jelentősen növekedett: 2012-ben a teljes forgalom már 1,7 milliárd eurót tett ki, 2013-ban pedig további növekedés várható.

privatizációs csomag Szlovénia áruforgalom állami vállalat Magyarország privatizáció Mitja Mavko Nikoletti Antal külgazdaságért felelős helyettes államtitkára szlovén pénzügyminisztérium államtitkára Nemzetgazdasági Minisztérium
Kapcsolódó cikkek