BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A választás után dönthetnek az új EU-pályázati kiírásokról

A 2014-2020-as ciklusban lehívható uniós forrásokra vonatkozó első pályázatok kiírásáról az áprilisi választások után dönthet a kormány, ha ismét felhatalmazást kap a választóktól – közölte a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján. Csepreghy Nándor elmondta: az egyes ágazatokra vonatkozóan a fejlesztési célokat, illetve a hozzájuk rendelt forrásokat meghatározó operatív programokat március végéig juttatja el a kormány Brüsszelbe. Ezeket az Európai Bizottság várhatóan az év második felében hagyja jóvá. Elvileg csak ezután lehet kiírni a pályázatokat, azonban a kormány dönthet úgy, hogy saját kockázatra meghirdeti a forrásokat – tette hozzá.

Ez ügyben korábban elmondta, hogy olyan pályázatokat írhatnak ki, amelyeknél kicsi a kockázata, hogy azok ne felelnének meg a Brüsszel által később elfogadandó keretszabályoknak, és így ne lennének jogosultak az uniós finanszírozásra.

Az előző hétéves ciklus EU-támogatásaival kapcsolatban kiemelte: a kormány közel 10 százalékkal vállalta túl a 2007-2013-as időszakban rendelkezésre álló 8200 milliárdos keretösszeget, így már 9000 milliárd forint elköltésére vonatkozik támogatási szerződés. „Így lehetőség van arra, hogy a meg nem valósuló projektek ellenére is az ország lehívja a rendelkezésre álló források 100 százalékát” – emelte ki. A túlvállalásokkal kapcsolatban elmondta: a gazdaságfejlesztési operatív program tekintetében 90 milliárd forinttal emelték meg az eredeti keretet, illetve a kórházprojektek tekintetében is 50 milliárdos túlvállalást engedélyeztek.

Csepreghy Nándor beszámolt arról, hogy idén 30 milliárd forintos keret lett elkülönítve a költségvetésben az Önerő Alap számára, amely az uniós projektek megvalósításához szükséges önerő előteremtésében nehézségekkel küzdő önkormányzatoknak és egyéb közcélú kedvezményezetteknek nyújt segítséget.

A helyettes államtitkár megerősítette azt is, hogy a kkv-k az egymillió euró alatti támogatásokhoz a normatív feltételek teljesítése esetén automatikusan hozzájuthatnak. Ezt azzal indokolta, hogy a 2007-2013-as időszak egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a beérkezett 63 ezer pályázat 80 százaléka 100 millió forint értékhatár alatti volt. „Ez az a pályázati kör, ahol a legtöbb kedvezményezett a kkv-szektorból kerül ki, amelyeknek jelenetős gondot okoz a pályázatírással kapcsolatos adminisztráció. Ebben az esetben a pályázati dokumentációnak azt kell tartalmaznia, hogy a vállalkozásnak a megkapott támogatásért cserébe hány munkahelyet kell teremtenie, milyen eszközöket kell vásárolnia, mennyivel kell növelnie árbevételét. „Ha nem teljesülnek a feltételek, a cégnek a támogatásokat kamatokkal együtt kell visszafizetnie” – mondta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.