BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Norvég Alapból sem jön már pénz Magyarországra

Felfüggesztés Több milliárd forint kifizetését kockáztatja a kormány – A Civil Alap kifizetéseit nem állította le Oslo

A Norvég Királyság leállítja a Magyarországra irányuló kifizetéseit. A norvég külügyminisztérium pénteken kiadott közleményében arról ír, felfüggesztik a Norvég Alap, illetve a Norvégia, Liechtenstein és Izland által közösen működtetett EGT alap hazánkba irányuló kifizetéseit. A döntés hátterében az áll, hogy a magyar kormány 2014. január elsejével átalakította a támogatások elosztásával foglalkozó szervezetrendszert oly módon, hogy a Norvég Alapok forrásainak, programjainak lebonyolításával és monitorozásával kapcsolatos feladatokkal az állami tulajdonban lévő Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft.-t bízta meg.

A norvégok nehezményezik, hogy az ügyben Magyarország nem konzultált velük, és ezzel az egyoldalú lépéssel a kormány megsértette azt a nemzetközi megállapodást, amely szabályozza a Norvég Alap támogatásainak kifizetését. Az említett intézményrendszer átalakítását az unió is vizsgálja. A korábban a kifizetéseket felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget a kormány megszüntette, a koordinációval a Miniszterelnökséget bízta meg, az alapokkal foglalkozó szervezeteket a minisztériumokba olvasztotta.

A Norvég Alap egy 1994-es megállapodás során jött létre. Ebben Norvégia Izlanddal és Liechtensteinnel együtt abban állapodott meg az Európai Unióval, hogy beléphetnek az EU belső piacára, viszonzásképp részt vállalnak az európai pénzügyi támogatásokból. Ennek értelmében támogatják a 2004-ben az unióhoz csatlakozó országokat is. Hazánk Lengyelország után az alap második legnagyobb kedvezményezettje volt, a 2014-ben lejáró finanszírozási szakaszban 46,8 milliárd forint támogatást kapott.

A közleményben arról is írnak, hogy a döntésnek nincs köze Lázár János államtitkárnak május 6-án írt leveléhez, amelyben a Norvég Civil Alap támogatásainak leállítását kérte. Az államtitkár ezt azért kezdeményezte, mert szerinte a szervezet forrásainak elosztásában résztvevő Ökotárs Alapítvány az LMP-hez köthető, és pártot nem támogathat az alap. Lázár állítását az érintettek cáfolták. A nyilatkozat hangsúlyozza: a Norvég Civil Alap és az „Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz” című program kifizetései nincsenek veszélyben. Olyan támogatások is függőbe kerültek, amelyekre kormányzati intézmények pályázhattak, összegszerűen 37 milliárd forint sorsa vált kérdésessé. „Ha a magyar kormány hajlandóságot mutat arra, hogy megoldást találjunk, a felfüggesztésnek nem lesznek jelentős következményei a programok és projektek magyarországi lebonyolítására nézve” – fogalmazott Vidar Helgesen, a norvég kormány EGT- és uniós ügyekért felelős minisztere.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.