BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Először estek az árak a piacgazdaság történetében

Veszélyes folyamatokat láthatunk a magyarországi árváltozásokban, hiszen áprilisban defláció alakult ki. A fogyasztói árak 0,1 százalékkal csökkentek, ami minden megfigyelőnek meglepetést okozott, mert kisebb drágulásra számítottak. A magyarországi piacgazdaság történetében példa nélküli, hogy éves összehasonlításban csökkentek volna az árak, utoljára 1968-ban volt példa erre.

Egyelőre nem kell attól tartani, hogy Magyarország deflációs spirálba kerül, mert a maginfláció (ami kiszűri például a rezsicsökkentés egyszeri hatását) 2,4 százalék volt áprilisban, amelyre a márciusi 2,7 százalékról csökkent. Mindez azonban azt is jelzi, hogy nem csupán a piaci folyamatok rángatják az inflációs ütemet, hanem inkább a kormány intézkedései.

A vártnál sorozatosan kisebb infláció segíthet abban, hogy az alacsony drágulási ütem beépüljön a lakossági várakozásokba. Erre utal, hogy a főindex mellett a maginflációs mutató is csökkenő tendenciát mutat. A vállalatok részéről továbbra is visszafogott a béremelési ütem, miközben úgy tűnik, hogy a növekvő belső fogyasztás ellenére sem emelnek érdemben árakat több termékkategória esetében.

A Magyar Nemzeti Bank a 3 százalékos inflációs cél várható elvétése miatt akár tovább is csökkentheti az irányadó, jelenleg 2,5 százalékos kamatszintet. A forint árfolyama tegnap nem tudott erősödni, mert a deflációról szóló hír miatt egyre többen várnak további monetáris lazítást az MNB-től. A jegybank az elmúlt 21 hónapban folyamatosan csökkentette a kamatot, összesen 450 bázispontos vágást hajtott végre..

Leginkább a rezsicsökkentés szorította le az árakat, de a termékek széles körében látható áresés. A háztartási energia mellett a ruhák, a benzin, a tartós fogyasztási cikkek és az élelmiszerek ára is mérséklődött. A helyi tömegközlekedés ára is csökkent, vagyis a kormányzat felöli intézkedések is egyre szélesebb skálán mérséklik az árakat. A szolgáltatások az árcsökkentő intézkedések ellenére 1,6 százalékkal drágultak. A dohány és a szeszes ital ára is nőtt.

Májusban sem várhatjuk, hogy értékelhetően emelkedjenek az árak, hiszen az áprilisi gázár-csökkentés a KSH tájékoztatása szerint csak ekkor jelenik meg az indexben.

Gárgyán Eszter, a Citi elemzője szerint nulla százalék körül maradhat az infláció a következő hónapokban. Gárgyán úgy látja, az MNB májusban kivárhat, az Európai Központi Bank döntésére várva – amely lazíthat a kondíciókon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.