BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Románia elkötelezett a stratégiai kapcsolatok megerősítésében

Románia továbbra is elkötelezett a magyar-román stratégiai partnerség megerősítésében – jelentette ki Titus Corlatean román külügyminiszter, és hozzátette: szívesen találkozna az új kormány külügyminiszterével.
A miniszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy hivatalában fogadta Zákonyi Botondot, Magyarország bukaresti nagykövetét.

A megbeszélésről kiadott közlemény szerint mindkét fél fontosnak ítélte a kétoldalú kapcsolatok erősítését. A felek egyetértettek abban is, hogy mihamarabb sort kell keríteni a magyar-román gazdasági vegyes-bizottság ülésére. Románia számára Magyarország tavaly a harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, és a kétoldalú kereskedelmi mérleg összértéke elérte a 7 milliárd eurót – áll a közleményben.

A magyar nagykövet az MTI-nek arról is beszámolt, hogy a tárgyalás során közölte a román féllel: hazánk készen áll a gazdasági kérdésekre összpontosító magyar-román kormányzati csúcstalálkozó megszervezésére. Szerinte erre leghamarabb 2015-ben kerülhet sor, mivel Romániában a választások még hátra vannak.

Korábban február végére tervezték a két ország gazdasági szakmai megbeszéléseit. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerint tavaly „a magyar export 4,8 milliárd euró, és ezt tovább szeretnénk növelni”.  A magyar fél 26 lehetséges határátkelő tervét készül megvitatni a román féllel, ezeket a 2014-2020-európai uniós költségvetési évben lehetne megvalósítani – fogalmazott.

Az államtitkár elmondta, hogy Magyarország az energetika területén is előrelépést szeretne, és kormányközi megállapodás tervezetét adta a román félnek a határ menti szénhidrogén-lelőhelyek közös kutatásáról.„Fontos a 2010-ben átadott magyar-román gáz interkonnektor kétirányúsítása, hiszen Közép-Európa energiabiztonságához nagy mértékben hozzájárulnak a gázvezeték-rendszerek összeköttetései” – mondta Szijjártó Péter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.