BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők: a fogyasztói árak lassú növekedésére kell számítani

A következő hónapokban is lassú maradhat a fogyasztói árak emelkedése, de az év végére gyorsulhat az infláció az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik jövőre már jelentősebb drágulásra számítanak.

A Központi Statisztikai Hivatal kedden közölt adatai szerint júliusban 0,1 százalékos volt az infláció, miután az előző három hónapban csökkentek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest. Az előző hónaphoz, júniushoz mérten 0,2 százalékkal emelkedtek az árak. 

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője kiemelte, hogy a várt 0,1 százalékos csökkenés helyett 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak júliusban a júniusi 0,3 százalékos esés után. Az előző hónaphoz képest a várt stagnálás helyett 0,2 százalékkal nőttek az árak, elsősorban az üzemanyagok és a szolgáltatások jelentős drágulása miatt.

Az üzemanyagok drágulására lehetett számítani a geopolitikai feszültségek következtében emelkedő olajárak és a jelentősen gyengülő forint miatt. A szolgáltatások 0,9 százalékos havi változása azonban igen nagy meglepetés, a szezonális hatásokon kívül egyéb, egyelőre nem ismeretes tényező is állhatott az áremelkedés mögött - írta elemzésében a szakember.

Éves összehasonlításban továbbra is a háztartási energiaárak estek legnagyobb mértékben, 12 százalékkal, a hatósági energiaárak csökkentése miatt. Az új dohányipari kiskereskedelmi törvény hatására továbbra is nagy, 7,3 százalékos drágulást mutatnak a szeszesital és dohánytermékek, a szolgáltatás árak pedig 1,8 százalékkal emelkedtek átlagosan - hívta fel a figyelmet az elemző. 

Bár júliusban szezonális okok miatt tovább csökkentek az élelmiszerárak, ennek mértéke jóval elmaradt a tavalyitól, így éves összehasonlításban 0,4 százalékra mérséklődött az élelmiszerár-csökkenés a júniusi 1,3 százalékról - hangsúlyozta. Hozzátette: a maginfláció, amely kiszűri az élelmiszer- és energiaárak hatását, 2,6 százalékon maradt júliusban.

Gabler Gergely szerint a következő hónapokban továbbra is mérsékelt lehet az infláció, 0 százalék körüli számok valószínűek, különösen a szeptemberre tervezett újabb energiaár-csökkentő lépések miatt. Év végére azonban már 1 százalékra ugorhat a fogyasztói árindex, amikor kikerül a tavaly novemberi, kormányzati rezsicsökkentés hatása. Éves átlagban azonban 0,1 százalék körül maradhat az infláció, jövőre viszont már jelentősebb drágulás jöhet - közölte.

Az elemző úgy látja, 2015 végére 3,6 százalékra is ugorhat a mutató, több tényező együttes hatása miatt. A forint jelentősebb gyengülése idővel az üzemanyagon kívül más importtermék árában is megjelenik. Az EKB törekvése, hogy emelje az euróövezeti árindexet, szintén az importált inflációban csapódhat le. A belső keresletben látható élénkülés, továbbá a dollár erősödése miatt várhatóan dráguló nyersanyagárak is az erősebb inflációs nyomás irányába mutatnak. Az MNB azonban várhatóan a cél feletti infláció esetén sem kezd kamatemelésbe - közölte.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: nem fenyegeti Magyarországot a gazdasági szempontból számos veszélyt rejtő deflációs környezet kialakulása, miután az energia- és élelmiszeráraktól megtisztított, és így kevesebb torzító tényezőt tartalmazó havi maginfláció 0,2 százalékos, az éves pedig 2,6 százalékos volt.

A volatilis tételek kiszűrésével kapott mutató a jegybank 3 százalékos célszintjének közelében van, ami miatt már további kamatcsökkentésre - a jegybank döntésnek megfelelően - valóban nincs szükség. A jövő év végére már a nyers mutató is a 3 százalékos szint közelébe emelkedhet - közölte.

Júliusban három hónap után az éves inflációs ráta visszatért a pozitív tartományba, igaz, a növekedés mértéke meglehetősen szerény - fogalmazott az elemző. Hozzátette: a havi mutató is emelkedett, az előző havi 0,1 után 0,2 százalékkal, szemben a várt 0,1 százalékos csökkenéssel.

Tóth Gergely is kiemelte, hogy a szolgáltatások esetében következett be a legnagyobb, 0,9 százalékos árnövekedés, de az egyéb cikkek esetében is átlag feletti, 0,7 százalékos volt a drágulás, ami nagymértékben az üzemanyagárak 1,8 százalékos emelkedésének következménye.

Az elemző szerint a legfrissebb adatok alapvetően nem változtatnak az inflációs kilátásokon, az idei év egészében szerény lesz az áremelkedés üteme. A piaci várakozások szerint a drágulás mértéke 0,5 százalék körül alakulhat.

A következő hónapokban várhatóan további óvatos növekedés várható a rátában, a növekedés üteme az utolsó negyedévben gyorsulhat, miután a rezsicsökkentések hatása fokozatosan gyengül. Az áremelkedést gyorsíthatják az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos embargók, illetve a forint esetleges további gyengülése - írta kommentárjában Tóth Gergely.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.