Az orosz embargó ellenére újra felívelőben a pulykaágazat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBaromfi Immár második alkalommal rendezte meg a Hálaadás-napi szakmai konferenciáját a Magyar Pulykaszövetség. Az amerikai ünnephez kapcsolódva szó esett a pulykaágazat helyzetéről is. Az eseményen részt vett M. André Goodfriend, az USA Nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is, aki kijelentette: az elmúlt 10 évben – a vörös húsokhoz képest – a baromfi- és főként a pulykahús fogyasztása nagyobb ütemben növekedett az Egyesült Államokban és Magyarországon is.
A pulykaágazat idén az olcsóbb takarmánynak örülhet, az orosz embargó, és az alacsonyabb felvásárlási árak azonban gondot jelenthetnek. Mindezen hatásokat együttesen figyelembe véve elmondható, hogy a pulykaágazat még mindig kegyelmi állapotban van” – nyilatkozta lapunknak Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke. A kereslet és a kínálat egyensúlyban van, az erősen exportorientált ágazatnak pedig kedvező hír, hogy az értékesítési árak jók. Az idei évben ráadásul az állatjóléti támogatások is jelentősen emelkedtek – tette hozzá. Ennek hatására a pulykaágazat kezd magára találni ismét, a tavalyi 87 ezer tonna után idán 92 ezer tonna pulykát vághatnak Magyarországon – emelte ki Erdélyi.
Az orosz embargóról szólva az elnök ugyanakkor megjegyezte: a több év alatt kiépített kapcsolatok egy nap alatt szakadtak meg, amikor Moszkva augusztusban a tilalom mellett döntött. Emiatt az oda szánt pulykatermékeket alacsonyabb áron Nyugat-Európában kell értékesíteni. Bízunk benne, hogy nem tart sokáig az embargó, erről azonban nem mi döntünk. Ebből is látszik, hogy a kelet felé történő értékesítés kiszolgáltatottá tesz” – fogalmazott Erdélyi István, aki ugyanakkor leszögezte: így is pozitív a pulykaágazat idei évének mérlege.


