Fel kellene darabolni a Google-t
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság HATÁROZAT Nagy többséggel elfogadta tegnap az Európai Parlament (EP) az egységes digitális piac megteremtését sürgető határozatot, amelyen belül szorgalmazzák, hogy az Európai Bizottság fontolja meg a keresőszolgáltatások és az egyéb kereskedelmi tevékenységek szétválasztását. A határozat nem nevezi meg a Google-t, de a keresőszolgáltatások uniós piacának 90 százalékát az amerikai társaság uralja, és riválisai már 2010-ben versenyhatósági eljárást kezdeményeztek. Az új bizottságban Margrethe Vestager versenyjogi biztosra vár az ügy lezárása.
Az EP határozata nem kötelezi semmire Brüsszelt, ám az üzenete világos: megoldást kell találni a netes óriás dominanciájának megtörésére. A bizottság eddig még soha nem döntött semmilyen vállalat feldarabolásáról – emlékeztetett a BBC –, és ez most sem valószínű. Az USA már kifejezte ellenérzését: uniós követsége kedden a bizottságnak küldött e-mailben közölte, hogy versenyügyi károkról és lehetséges orvoslásukról objektív és pártatlan vizsgálatok alapján, nem átpolitizáltan kell dönteni. A kongresszus két háza pedig a Reuters szerint kétpárti üzenetben figyelmeztette Brüsszelt, hogy az ügy hatással lehet az USA és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokra is.


