BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétmilliárdból még csak egymilliót hajtott be a NAV a pártoktól

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Akadozik az áprilisi parlamenti választáson indult jelöltekkel és pártokkal szemben kiszabott mintegy kétmilliárd forintnyi bírság behajtása, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eddig 1,2 millió forintot tudott behajtani.

Tavasszal a pártok 38 ezer ajánlóívvel nem számoltak el határidőre, emiatt a választási bizottságok csaknem nyolcvan pártot és magánszemélyt bírságoltak meg hiányzó ívenként mintegy 50 ezer forintra.

A csúcstartó a Keresztény Magyarok Szövetsége volt, amelyet csaknem 700 milliós büntetéssel sújtottak. A Határon Túli Magyarok Pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Társadalmi Béke Párt és az Új Dimenzió Párt is egyenként több mint százmilliós bírsággal adós.

Önként elsősorban a parlamenti pártok fizettek, amelyeket jellemzően pár százezer forintra bírságoltak, csak az LMP-nek kellett másfél milliót lerónia. De például a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt is átutalta a 89 milliós, illetve a Munkáspárt is a 4 milliós bírságot.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint önkéntes befizetéssel csupán 20 millió forint érkezett be, ezért az iroda kezdeményezte a NAV-nál, hogy a kinnlevőséget adók módjára hajtsák be. Az adóhatóság tájékoztatása szerint eddig a 2,1 milliárdos bírságból 1,2 milliót tudtak behajtani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.