Alacsonyabb lehet az államháztartás hiánya, a korábban vártnál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Bevételek „Az idei uniós módszertan szerinti hivatalos hiánycél értéke megegyezik a konvergenciaprogramban közölt 2,9 százalékkal, azonban a kedvező folyamatok miatt a hiány a tervezettnél alacsonyabb, a GDP 2,6-2,7 százaléka körül is lehet” – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a novemberi költségvetési adat hátterét ismertető online sajtótájékoztatón. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a napokban egy interjúban azt mondta, hogy szerinte alacsonyabb lehet a hiány a tervezettnél.
A költségvetési adatok alátámasztják a véleményüket: novemberben 96 milliárd forintos többlettel zárt a központi költségvetés, az első tizenegy hónapban pedig összesen 714 milliárd forint volt a hiány. Ez mindössze 62 százaléka a megemelt, vállalatvásárlásokat is tartalmazó 1151 milliárdos deficitcélnak. (Az eredeti tervnek a 72,5 százalékát teszi ki a november végi hiány.)
Idén az Alaptörvényben rögzített adósságcsökkenés megvalósul – válaszolta Banai Péter arra a kérdésünkre, hogy 315 körül euró/forint árfolyam mellett is csökken-e a GDP-arányos államadósság. Kifejtette, hogy erre az adósságmutatóra nem hat a forint esése, mert változatlan árfolyamon kell számolni, az Európai Bizottságot azonban csak az árfolyamváltozással korrigált mutató érdekli, a forint pedig jóval gyengébb a tavaly év végi 296-os szintjénél. Banai megjegyezte, hogy az adósság szintjét több tényező határozza meg, például a GDP növekedése, amely a korábban számítottnál kedvezőbben alakulhat. – Az év hátralévő részében az Államadósság Kezelő Központ az államháztartás finanszírozásához szükséges „normál” tevékenységét fogja végezni – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy mérsékelni fogják-e a kormány készpénzállományát az év végére az adósságcsökkentés érdekében.


