Novemberben is jelentős többlet
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Az elmúlt több mint tíz évben soha nem alakult olyan jól a büdzsé novemberben, mint idén. A központi költségvetés közel 96 milliárd forintos többlettel zárt, így 714 milliárdra, az egész éves terv 72,5 százalékára csökkent az egész évben felhalmozott deficit. A Nemzetgazdasági Minisztérium nagyon szigorúan fogja a gyeplőt, hiszen ez a harmadik egymást követő hónap, amikor többlettel zárt a költségvetés. Az NGM szerint „a gazdasági növekedés felfutása, a foglalkoztatás bővülése, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek jelentősen javítják a költségvetés számait”.
Az év utolsó hónapjában óriási, akár több száz milliárd forintos pénzforgalmi hiányt is elbír a költségvetés, még akkor is a GDP 3 százaléka alatt maradhat a deficit. Az elmúlt hónapokban már látható volt, hogy idén jól áll a költségvetés, ám a kormány csak pár napja kezdett bele a költekezésbe.
Döntöttek például arról, hogy a MÁV-tól 35 milliárd forintnyi tartozást átvesznek, és 20 milliárd forinttal emelik az Eximbank tőkéjét, amiből exportot finanszírozásra költenek. A kabinet ezzel a jövő évi büdzsét „tehermentesítette”, hiszen csak 2015-re tervezték a tőkeemelést. Tízmilliárd forintot különítettek el az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. megvásárlásával kapcsolatos kiadásokra, és a postának is adhatnak 9 milliárd forintot az egyetemes szolgáltatás miatti többletteher kompenzálására. A vállalatvásárlások – a Főgáz például közel 80 milliárd forintba kerül – és a hiánynövelő tételek deficites decembert vetítenek előre.


