Szálloda lehet a nemzetgazdasági minisztérium épületéből?
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságBERUHÁZÁSOK A kormányzati források szerint a költségvetési pálya lehetővé tesz több nagyberuházást is, ráadásul a jegybanknál várható mintegy 300 milliárd forintos profittal még nem is számolnak – tudósított az MTI egy kormányzati háttérbeszélgetésről. A forrás nem nevezték meg, de az MTI szerint a költségvetési törvényjavaslatban szereplő 169 milliárd forintos – pontosan nem részletezett – vagyonbevétellel kapcsolatban a háttérbeszélgetésen az állami ingatlanportfólió „letisztításáról” beszéltek, ami már része az államreformnak. Szóba került, hogy a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete iránt is érdeklődnek nemzetközi szállodaberuházók. Ugyanakkor a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Országház utcai épületegyüttese a kormányhoz kerülhet az akadémiai kutatóhálózati rendszer kiépítéséért cserébe.
A háttérbeszélgetés napirendjén voltak budapesti fejlesztések is, amelyekkel kapcsolatban elhangzott, hogy 300–350 milliárd forint európai uniós forrásból újulhat meg Budapest elővárosi vasúti közlekedése. A 3-as metró felújítására központi költségvetési pénzt szánnak, elsősorban a biztonságtechnikai problémák megoldására, az ezt követően fennmaradó pénzből pedig vagy új vagonokat vesznek, vagy a már meglévőket újítják fel. A kormány a biztosan megvalósuló nagy fővárosi projektek között tartja számon a budai Vár rekonstrukcióját, a Városliget-projektet és az új Puskás-stadiont.
Az államreformmal kapcsolatban arról is szó volt, hogy például a honvédségnél és a rendőrségnél biztosan plusz emberekre lesz szükség, a közszféra más területein viszont várhatóan lesznek leépítések. Az utóbbiban érintetteknek Karrier Híd programot indít a kabinet, hogy az őket ezután foglalkoztatók járulékkedvezményt kapjanak.
Külpolitikai kérdésekről szólva megerősítette azt a hírt, hogy februárban Budapestre látogat Angela Merkel német kancellár.


