BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovéniát is sújtja az orosz válság

A rubel árfolyamesése a szlovén gazdaságra is hatással van. Oroszország Szlovénia hatodik legnagyobb üzleti partnere: a kétoldalú forgalom 2013-ban mintegy 1,5 milliárd eurót tett ki, ezen belül a szlovén export volt túlsúlyban, egymilliárd eurós volumennel. 2014 első kilenc hónapjában az összforgalom megközelítette a 900 millió eurót, ám a szlovén export az előző év azonos időszakához képest 5,5 százalékkal, azaz 50 millió euróval csökkent.

A Szlovén Gazdasági Kamara illetékes munkatársa ugyan a sajtónak adott nyilatkozatában megemlítette, hogy szeptemberben 9 százalékos exportnövekedés volt tapasztalható, közgazdászok szerint az egészében véve kedvezőtlen tendencia akár az idei szlovén GDP alakulására is hatással lehet. A szlovén kivitel több mint 40 százaléka gyógyszer, 26 százaléka pedig gép és berendezés.

A Krka, Novo Mesto gyógyszergyár, amely 2003-ban létesített termelő üzemet 45 millió dolláros beruházással Moszkva mellett, részvényeinek értéke néhány nap alatt több mit 8 százalékkal csökkent. A Moszkvában képviseleti irodával rendelkező Gorenje részvényei a tegnapi ljubljanai tőzsdenyitás első huszonöt percében 10,5 százalékkal zuhantak.  A velenjei cég külön közleményben ismerte el a rubel árfolyamesésének negatív hatását a vállalat bevételeire, hozzátéve, hogy ezt „különböző intézkedésekkel megpróbálja ellensúlyozni”.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.