BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vasárnapi zárvatartás: Vargához és Áderhez fordult a szakszervezet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Áder János köztársasági elnöknek és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött levelében tiltakozott a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az üzletek vasárnapi zárva tartását előíró szabályozás ellen, amely az érdekképviselet szerint veszélyezteti az ágazatban a munkahelyeket. Az államfőtől azt kérték, hogy ne írja alá a törvényt.

Az MTI-nek csütörtökön eljuttatott levelében a szakszervezet kifejtette, hogy olyan törvényjavaslatot fogadott el a kormánypárti többség, amely a foglalkoztatás bővítése, a stabil munkahelyek ellen hat. A vasárnapi zárva tartás bevezetése súlyos csapás a boltokban dolgozókra, családjukra - fogalmaztak.

Felidézik, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) korábban támogatója, sőt az egyik kezdeményezője volt a vasárnapi zárva tartásnak, de most sem, sőt eddig sem értettek egyet olyan változtatással, "amelynek eredményeképpen csökkenhet a dolgozók jövedelme, illetve kevesebb ember dolgozhat".

Úgy vélik, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között az üzletek nyitva tartásáról szóló szabályozás rossz irányba ment. Nem foglalkozik ugyanis azzal, hogy nagy a dolgozók leterheltsége, folyamatosak a

A KASZ mint a kereskedelmi ágazat legnagyobb, reprezentatív munkavállalói érdekképviseleti szervezete támogatásával aláírásgyűjtés kezdődött a nagyobb élelmiszerláncoknál dolgozó munkavállalók körében. Ennek során az aláírásgyűjtésben részt vevő üzletekben a dolgozók közel 90 százaléka elutasította a vasárnapi zárva tartást - hangsúlyozták.

Sáling József, a mintegy 60 ezer kereskedelmi dolgozót képviselő KASZ elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: támogatják a vasárnapi zárvatartást, de nem a mostani körülmények között, amikor az egybecsúszott a "multik megregulázásával", a kereskedelmi törvény módosításával és a nagy árbevételű cégekre kivetett különadóval. Egy cég nem külön kalkulál, a maga érdekeit nézi - fogalmazott, hozzátéve: ha az 50 milliárd forintnál nagyobb árbevételű kereskedelmi vállalkozásoknak két egymás követő veszteséges év után meg kell szüntetniük tevékenységüket, akkor megfontolhatják, hogy a nyereségesség fenntartása miatt hozzá kell-e nyúlni a létszámhoz. Ez nagy fenyegetettség a cégeknek - fogalmazott.

Elmondta: önmagában a vasárnapi zárvatartás miatt nem feltétlenül fognak elbocsátani embereket, mivel így is nagy a létszámhiány a kereskedelemben.

A szektorban jellemző alacsony jövedelmek miatt sok embernek, aki vasárnapi munkát vállal, sokat számít a vasárnapi pótlék - tette hozzá a KASZ elnöke.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.