BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfacsalás ügyében javasol vádemelést a NAV

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-alföldi pénzügyi nyomozói befejezték a nyomozást egy főként kávéval üzletelő bűnszervezet ügyében, 28 emberrel szemben javasolnak vádemelést a Csongrád Megyei Főügyészségnek – tájékoztatta a NAV regionális bűnügyi igazgatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Barnáné Horváth Melinda közölte, a nyomozók a Csongrád megyei és Közép-magyarországi adóellenőrökkel együttműködve egy 18 főből álló bűnszervezet tevékenységét szakították meg 2012 decemberében.

A gyanú szerint a szervezet két nagy forgalmú Csongrád megyei cég nevében színleg Szlovákiába adott el főként kávét, de emellett csokoládét, gumicukrot, nyalókát és étolajat is. A szlovák cég papíron egy ciprusi vállalkozásnak számlázta tovább készletét.

A látszat kedvéért az árut ugyan kiszállították Szlovákiába, de onnan rövid időn belül Ciprus helyett Budapest környéki telepekre visszavitték. Ezt követően egy számlázási láncolaton keresztül a szállítmányok ismét bekerültek a Pest és Csongrád megyei cégekből álló hálózatba. A körbeforgatott áru mozgásáról kiállított fiktív számlák alapján több mint 860 millió forint áfát csaltak el – tudatta a százados.

Felmerült annak gyanúja, hogy a bűnszervezet munkáját egy pénzintézet fiókvezetője is segítette. Tőle a bűnszervezet vezetője rendelt készpénzfelvételt és kért banki információkat a szervezethez tartozó olyan cégek nevében is, amelyekhez neki papíron semmi köze nem volt. A banki műveletek után a fiókvezető jutalékot kapott – közölte a sajtóreferens.

A pénzügyi nyomozók készpénzt, bankszámlákat, ingatlanokat, és járműveket vettek zár alá, továbbá 130 millió forint áfa kiutalását akadályozták meg, így az okozott kár megtérülhet – tette hozzá.

A bűnszervezet tagjaival szemben költségvetési csalás, a bankfiók vezetőjével szemben pedig gazdasági titok megsértése miatt javasolnak vádemelést a nyomozók – tudatta Barnáné Horváth Melinda.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.