Itt az MNB indoklása: ezért nem változtattak az alapkamaton
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2015. január 27-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat - közölte a jegybank.
Az alapkamat így változatlanul 2,1 százalékon maradt, ez tavaly július 23-a óta nem változott. Az ezt megelőző kétéves kamatcsökkentési ciklus eredményeként a jegybanki alapkamat összességében 490 bázisponttal mérséklődött. Az elemzők is arra számítottak, hogy most még nem fogják megváltoztatni az alapkamatot, ám az nem kizárt, hogy az év folyamán újra változhat a szint.
Az MNB indoklása szerint Monetáris Tanács úgy látja: a magyar gazdaságot kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az inflációs nyomás középtávon mérsékelt maradhat. A negatív kibocsátási rés a monetáris politika horizontján fokozatosan záródik, így előretekintve a reálgazdaság dezinflációs hatása mérséklődik - írták.
Az előző kamatdöntés óta eltelt időszakban a beérkezett adatok alapján rövid távon a decemberi inflációs jelentés lazább monetáris politika felé mutató kockázati pályáinak irányába történt elmozdulás - indokolt az MNB. A jelenlegi monetáris kondíciók fenntartása mellett, a külső dezinflációs folyamatok ellenére még nem jelentkeztek másodkörös hatások, így az infláció az előrejelzési horizont második felében a céllal összhangban alakulhat szerintük.
„A decemberben publikált inflációs jelentésben a jegybank még hetven dollár feletti hordónkénti olajárral számolta az inflációs prognózisát. Az azóta eltelt időszak azonban inkább a tartósan alacsonyabb olajár irányába mutat, így az MNB alternatív forgatókönyve, amely esetében a jegybank a lefelé mutató inflációs kockázatokról és a monetáris kondíciók enyhítéséről beszél, feltehetően közelebb áll a valósághoz. A kedvezőbb hazai inflációs folyamatok mellett a nemzetközi környezet is támogatóbbá vált decemberhez képest. Az év végi kockázatkerülés után januárban az Európai Központi Bank bejelentéseit követően ismét megjött az étvágy a piacokon. Az ECB és a Japán Jegybank intenzívebb eszközvásárlásai jelentős likviditás többletet jelentenek a globális tőkepiacoknak, bőven ellensúlyozva az Amerikai Jegybank (FED) vásárlásainak leállását" - véli Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere. Szerinte a hazai piac mindezek tükrében beárazta a további kamatcsökkentést, a három éves állampapír hozama a jegybanki alapkamat alá esett januárban. Az év végén és január első felében tapasztalt jelentősebb forintgyengülés és volatilitás óvatosságra inthette az MNB-t. A hazai deviza árfolyamának esetleges stabilizációja, a meglepően alacsony inflációs számok, és a régiós jegybankok további enyhítései azonban itthon is könnyen újraindíthatják a kamatvágást.
Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint valószínűleg továbbra is tartja magát a Tanács ahhoz a véleményhez, amit január közepén megfogalmazott: az inflációs cél teljesülni fog 2016 második felében, így nem indokolt az alapkamat változtatása.
Márciusban teszi közzé a legfrissebb inflációs előrejelzését az MNB, amiben már jelezheti az MT, hogy szükségesnek ítél-e további lazító lépéseket. Az infláció pályáját továbbra is lefelé mutató kockázatok övezik, például a deflációs európai környezet, csökkenő üzemanyagár és annak másodkörös hatásai. A márciusi időpont mellett szól az is, hogy az EKB akkor kezdi el eszközvásárlási programját, ami megágyazhat az MNB számára, hogy neki vágjon egy újabb kamatcsökkentési ciklusnak - véli.
Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője is azt várta, hogy manem csökkenti a kamatot a jegybank, bár a piac 20 bázispontos vágást áraz a következő hónapokban. Az MNB kommunikációja arra utal, hogy szeretnék a jelenlegi kamatszintet huzamosabban fenntartani - jegyezte meg az elemző.
Hozzátette: ha az EKB elkezdi az eszközvásárlási programot, akkor az MNB is enyhíthet a monetáris kondíciókon, de ez egyebek mellett az alacsony kamatszintek miatt inkább hitelösztönző intézkedéseket, a növekedési hitelprogram kiterjesztését jelentheti, semmint újabb kamatcsökkentést. A szakértő szerint vannak lefelé mutató kockázatok, de úgy gondolja, nem lesz kamatcsökkentés az év végére.


