BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tart az olcsó benzintől a Tesla

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Tesla, az elektromos autózás úttörője nem tart az olajárak csökkenésétől.

"Az olaj, csak mert olcsóbb lett, még nem lesz több is" - jelentette ki Jerome Guillen, a Tesla értékesítési igazgatója kedden a detroiti autószalonon. "Mi hosszú távon tervezünk" - tette hozzá.

Az olaj ára tavaly nyár óta mintegy a felére csökkent és az üzemanyag ára is azóta nagyot csökkent. "Olcsó benzin mellett nem lesz könnyű elektromos autókat eladni" - mondta Michelle Krebs, az AutoTrader autókereskedő portál elemzője, megjegyezte azonban, hogy nem lehet tudni az alacsony benzinárak korszaka mennyi ideig tarthat.

A Teslához hasonlóan a Nissan sem aggódik az olcsó benzin miatt. Carlos Ghosn, a konszern elnöke szerint az elektromos autók terjedését már nem lehet megállítani. "Az elektromos autó létrejötte leginkább az oktostelefonok megjelenéséhez hasonlítható" - mondta.

A GM elnöke Mary Barra éppen a detroiti autószalonon mutatta be a konszern széles vásárlóközönségének szánt elektromos modelljét, a 300 kilométeres hatótávval rendelkező Chevrolet Bolt kocsit. Az autó értékesítését 2017-ben kezdik meg 30 ezer dollár körüli áron.

A kocsi pont azt a vásárlóközönséget veszi célba, amit a Tesla következő elektromos autója, a "Model 3" is. Jerome Guillen azonban ebben nem lát veszélyt, hiszen - mint monda - "célunk az, hogy a lehető legtöbb elektromos autót vigyük az utakra. Ebben minden modell a segítségünkre van".

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.