BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A MOB támogatja a 2024-es olimpiai játékok megpályázását

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Sportgazdaság A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendkívüli közgyűlése pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia megrendezésének lehetőségét. A budapesti terveket segítheti, hogy tavaly decemberben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a gazdaságosabb olimpiák érdekében fogadott el reformcsomagot. Az Agenda 2020 program az olcsóbb és megtérülő játékokat támogatja, ösztönzi a meglévő, valamint az ideiglenes helyszínek felhasználását.

A konkurencia azonban komoly: Boston és Róma biztosan pályázik, Berlin indulása is valószínű. A lehetséges indulók közt olyan városok kerültek már szóba, mint Szentpétervár, Nairobi, Casablanca, Durban, Isztambul és Baku. A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig két évre rá dönt a NOB.

Sikertelen olimpiai tervekben Budapest igen gazdag. Már az első, 1896-os olimpiára is bejelentkezett a város, az 1920-as rendezést meg is kapta, ám a világháború közbeszólt. Megpályázta Budapest az 1960-as olimpiát is, addigra a Népstadion megépítésével komoly előkészítő munkát végeztek. A rendszerváltás után először a 2012-es pályázat ötletét vetették fel, ezzel a Fidesz kampányolt. A következő céldátum 2020 volt: a Budapesti Olimpia Mozgalom már évekkel a 2013-as döntés előtt elindult. A gazdaság fontos szereplői álltak ki a rendezés mellett, de végül a válság közbeszólt. A szervezet honlapján még most pénteken is látható volt a számláló: még 557 nap, és dönt a NOB, lesz-e olimpia Budapesten.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.