BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vb sem segített - Egyre nagyobb bajban a brazil gazdaság

Hatéves csúcsra, 12,75 százalékos szintre emelte a brazil jegybank az irányadó kamatot, hogy letörje az inflációt. A legnagyobb latin-amerikai gazdaságban februárban 12 éves rekordot megdöntve 7,4 százalékra nőtt a pénzromlás mértéke, miközben a kormány 6,5 százalékos célt tűzött ki. A brazil gazdaság számára ennél is nagyobb gondot okoz, hogy a folyamatos növekedést követő recesszióból várhatóan idén sem lábal ki: szakértők szerint akár fél százalékkal is zsugorodhat a GDP ebben az évben. Ezt megerősíti a legfrissebb, szerdán közölt ipari adat is, amely azt mutatja, januárban 5,2 százalékkal esett vissza a termelés az előző év hasonló időszakához képest.

A brazil gazdaság – túl azon az egyszeri növekedési hatáson, amelyet a 2014-es év első felében még a labdarúgó-világbajnokság fejlesztései jelentettek – elsősorban a csökkenő külső kereslet negatív hatásait nyögi. Dilma Rousseff tavaly újraválasztott államfő pedig hiába próbálkozik adóemeléssel vagy megszorító intézkedésekkel egyensúlyba hozni a büdzsét, amelynek hiánya 2014-ben a duplájára, 6,7 százalékosra emelkedett. A jövedelamadó emelésére vonatkozó tervét a héten utasította el 200 milliós ország törvényhozásának felső háza.

Az üzleti hangulatot tovább rontja a legnagyobb állami olajcég, a Petrobras körüli, lassan egy éve húzódó korrupciós botrány. A cég vezetősége egy hónappal ezelőtt nyújtotta be régóta várt lemondását – Maria da Graça Foster korábbi vezérigazgató hírek szerint csak azért maradhatott addig a posztján, mivel Rousseff támogatta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.