Kamatvágás Idén már másodszor csökkentette az alapkamatot az indiai jegybank, igazolva azokat az elemzői véleményeket, amelyek szerint a meglepetésként fogadott januári 25 bázispontos vágás nem egyszeri lépés volt, hanem egy ciklus kezdete. A központi bank ezúttal is 25 bázisponttal vitte lejjebb a repokamatot, most 7,5 százalékra, három nappal azután, hogy a tavaly hivatalba lépett Narendra Modi kormánya beterjesztette első, 2015/16-os költségvetését, valamint elfogadta, hogy a jegybank – nyolc évtizedes fennállása óta először – inflációs célt tűzzön ki. (Ázsia harmadik legnagyobb gazdaságában az infláció erősen olajárfüggő, ennek köszönhetően hónapok óta meredeken esett. Idén januárban 5,11 százalék volt – a jegybanki cél most a valamivel 6 százalék alatti szint.)
Folytatta az enyhítés politikáját a több eszközt váltogató kínai jegybank (PBOC) is, amely vasárnaptól csökkentette – négy hónapon belül másodszor – 25 bázisponttal (5,35 százalékra) az alapkamatot. Tegnap a kereskedelmi bankok által igénybe vehető likviditási eszköz (standing lending facility, SLF) kamatait vitték lejjebb, az overnight esetében 5 százalékról 4,5 százalékra, a hétnaposét 7 százalékról 5,5 százalékra. Az SLF-t 2013-ban vezette be a kínai jegybank, először korlátozott körben, idén februárban pedig már tíz tartományban és a legfontosabb nagyvárosokban is hozzáférhetővé tették a vállalati finanszírozást nyújtó bankok számára.
A PBOC döntése egy nappal előzte meg a kínai törvényhozás ma kezdődő éves ülésszakát, ahol várhatóan a gazdasági növekedés lesz az egyik fő téma. Tavaly a kínai GDP két és fél évtizede a leglassabban, 7,4 százalékkal bővült, szemben a 7,5 százalékos hivatalos céllal, az idei célszámot általános várakozás szerint akár 7 százalékra is leszállíthatják. Elemzők arra számítanak, hogy az alapkamat is tovább csökken, akár már a második negyedévben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.