Paritásközelben a fő devizák
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Paritásra erősödött a dollár a svájci frankkal szemben, és az amerikai deviza száguldása miatt egyre közelebb került az 1-es euró/dollár átváltási árfolyam is. A kurzus 1,06-os szint alá süllyedt – újabb 13 éves mélypontra –, mostanra már majdnem minden elemző azt gondolja, hogy hamarosan paritásig menetel a devizapár, ahol stabilizálódhat a kurzus. Sőt, olyan vélemények is vannak a piacon, amelyek szerint még tovább fog erősödni a dollár, hiszen a Federal Reserve „hamarosan” kamatot emel, míg az Európai Központi Bank gyakorlatilag csak most kezdett extrém laza monetáris politikába.
Ráadásul az euró soha nem gyengült még olyan sokat a dollárral szemben, mint ebben a negyedévben, amely már több mint 10 százalékkal értékelődött le az év eleje óta. Richard Perry, a Hantec Markets elemzője szerint az euró továbbra is eladói nyomás alatt állhat, és nehéz érveket találni amellett, amelyek a folyamat megállása mellett szólnának. Technikailag már persze erősödnie kellene az eurónak a legtöbb szakértő szerint, de jelenleg a fundamentumok határozzák meg a kereskedés irányát, hiszen ezek olyan nagy hatásúak, amelyek minden technikai érvet lesöpörnek az asztalról.
James Bullard, az St. Louis-i Fed elnöke a Financial Timesnak azt mondta, már most is el vannak késve a szigorítással, ezért lépniük kellene. Nem ő az egyetlen Fed-kormányzó, aki kamatot emelne, erre azonban valószínűleg még sokat kell várni, hiszen a Fed sem akarhatja, hogy a dollár még tovább erősödjön. A dollár/frank paritás után az amerikai deviza tovább menetelt tegnap a vezető fizetőeszközökkel szemben, ennek eredményeként a dollárt 288 forinton, a frankot pedig 285 forinton jegyezték. A hét elején még 280 forint volt a dollár, a frank viszont hetek óta 282-286-os szintek között mozog. (A frank január közepén ugrott akkorát, amekkorára a Bretton Woods-i árfolyamrendszer összeomlása óta nem volt példa a vezető devizáknál. A svájci fizetőeszköz 1,2-es szintről paritásig erősödött az euróval szemben pillanatok alatt, miután a jegybank eltörölte a minimális árfolyamküszöböt.)
A forint kedden még a kereskedés egyik legrosszabbul teljesítő devizája volt, miután Richard Fischer, a dallasi Fed elnöke közelgő amerikai kamatemelésre utalt. A magyar fizetőeszköz 305 közeléből 309-ig gyengült az euróval szemben, amiben nem csak a globális kockázatoknak, hanem a brókerbotránynak is szerepe lehetett. Nemcsak a forint, hanem a kötvényhozamok is emelkedtek, de a hazai eszközök esése nem sokkal haladta meg a régiós gyengülést. Tegnap viszont a teljes keddi veszteségét ledolgozta a forint, az eurót újra 304-es szint alatt jegyezték. Ezzel a legjobban teljesítők közé került.


