BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reformbarométer: Magyarországon jelentős a visszaesés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Felmérés Magyarországon jelentős mértékű visszaesés mutatkozik a gazdasági reformok megvalósítása terén – állítja a BusinessEurope nevű, európai vállalkozói szövetségeket tömörítő ernyőszervezet idei Reformbarométer jelentése, amelyet hivatalosan csak szerdán tesznek közzé, de tartalmát már hétfőn ismertette Markus Beyrer, az üzleti szövetség vezérigazgatója. A jelentés szerint a BusinessEurope egyes tagszövetségeinek a különböző országok teljesítményéről adott válaszai alapján Magyarországgal kapcsolatban az volt az egyik kiemelendő megállapítás, hogy a vállalkozói körök nagyon lassúnak találják az üzleti környezet javulását, valamint aggódnak amiatt, hogy a bérek emelkedése nem a termelékenység növekedését tükrözi. Kedvező ugyanakkor a visszhangja annak, hogy Magyarországon javult a közpénzügyek helyzete.

A Reformbarométer függeléke szerint a Magyarország címére megfogalmazott országspecifikus ajánlások közül hármat minősítenek rendkívül fontosnak, és ezek egyikében sem látnak előrelépést. Ezen ajánlások közül az első a stabil, kiegyensúlyozottabb és áramvonalasabb adórendszer kialakítása a vállalatok számára, beleértve a torzító hatású ágazati adók kivezetését.

A második a célzott, aktív munkapiac-politikai intézkedések erősítése, azon belül egyebek közt a közmunkarendszer felülvizsgálata, illetve annak megfontolása, hogy emeljék a munkanélkülieknek járó juttatások jogosultsági idejét. A harmadik terület a piaci versenyt ösztönző szabályozási környezet megszilárdítása, a közbeszerzések terén pedig az átláthatóság növelése.

Hasznos, de nem elsőrendű fontosságú ajánlásnak minősítették a pénzügyi intézmények adóterheinek a csökkentését, amely területen egyelőre szintén nem regisztráltak előrelépést. Fontos ajánlásként említették azokat a költségvetési intézkedéseket, amelyek az adósságcsökkentést célozták. Ezen a területen kielégítő előrelépésről számoltak be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.