Tovább faragott a kétszámjegyű alapkamaton az orosz jegybank
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Egy százalékponttal 14 százalékra csökkentette pénteken az irányadó kamatot mai hatállyal az orosz jegybank; közleménye szerint a jelenlegi monetáris politika hozzájárul az éves infláció lassulásához, az inflációs kockázatok enyhülése nyomán pedig további kamatvágás következhet. Az év/éves infláció március 10-é 16,7 százalék volt – közölte a jegybank –, a mutató várhatóan a második negyedévben tetőzik majd (a gazdasági minisztérium korábban 17-17,5 százalékos csúcsot valószínűsített). A 4 százalékos középtávú inflációs célt a központi bank szerint 2017-ben érhetik majd el.
A jegybank legutóbb január 30-án vitte lejjebb, akkor 2 százalékponttal az alapkamatot, amelyet december 16-án rántott fel az addigi 10,5-ről 17 százalékra, a rubel árfolyamának összeomlása nyomán. Most arra számítanak, hogy 2015 végére kifut a tavaly csaknem 50 százalékos rubelgyengülés, illetve az orosz-ukrán konfliktus miatti nemzetközi szankciók hatása, és a lefelé mutató nyomást erősíti az is, hogy a recesszióban lassabban nőnek a bérek, visszaesik a lakossági fogyasztás. A központi bank szerint idén akár 4 százalékkal is zsugorodhat az orosz GDP – 2014 egészében még 0,4 százalékkal tudott bővülni a folyamatosan lefékeződő gazdaság –, a bankelnök Elvira Nabiulina újságírók előtt úgy fogalmazott, hogy a recesszió 2016 első negyedévében érheti el mélypontját.


