BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fazekas: az NFA felelős gazdája lesz a védett területeknek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

FÖLDTÖRVÉNY Ellenzéki hangulatkeltés folyika nemzeti parki földek körül – közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy újságírói kérdésre válaszolva az új földtörvény hatályba lépésének egy éves évfordulója alkalmából tartott tegnapi sajtótájékoztatón. A törvény május elsején lépett hatályba, ám tegnap eközben elfogadta a parlament az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást is. Ez az a változtatás, amelyhez két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget, így a képviselők most egy átdolgozott (a kétharmados változásokat már nem tartalmazhó) előterjesztést szavaztak meg. Az indítványt az ellenzék és szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hatáskörébe utal (míg a kétharmados arány miatt csak a honvédelmi tárca kezelésében lévő területek nem kerülnek majd oda). Fazekas Sándor a sajátótájékoztatón azt mondta tegnap: a nemzeti parki földek is állami földek, ami azt jelenti, hogy a nemzeti park a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel (NFA) kötött szerződés alapján felelős gazdája ezeknek a területeknek, védett és nem védett területeknek egyaránt.

Fazekas Sándor leszögezte azt is: nem kíván lemondani. Hozzátette: a miniszterelnök bizalmát élvezve a tárca feladataira koncentrálva teszi a dolgát, foglalkozik a mezőgazdaság, a környezetvédelem, természetvédelem, az élelmezés egészségügy, valamint az agrárdiplomácia ügyeivel.

Szerinte egyébként földforgalmi törvény igazolta a törvényalkotó várakozásait, vagyis a családi gazdaságok, a gazdák megerősödését. Emlékeztetett arra, hogy a magyar gazdák 2010-ben az ország művelhető területének 50 százalékán dolgoztak, a terület 45 százalékán társaságok gazdálkodtak. 2014-re a gazdák aránya nőtt, míg a cégeké csökkent, és így 12 százalékos különbség alakult ki közöttük a földhasználatban a korábbi 5 százalékkal szemben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.