Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) legfrissebb jelentése szerint a globális rizstermelés 2015-ben 1,1 százalékkal 749,8 millió tonnára nő. A nemzetközi kereskedelembe viszont 2,5 százalékkal kevesebb, 41,3 millió tonna kerül, mert nagyok az átmenő készletek és néhány nagy fogyasztó országban jó volt a termés.

A világ legnagyobb rizsexportőre 11,2 millió tonnával továbbra is Thaiföld marad, majd 9,3 millió tonnával India és 6,5 millió tonnával Vietnam következik. Ez a három ország adja a világ rizsexportjának 65 százalékát.

Kína a világ legnagyobb termelője és egyben importőre. A kínai rizstermelés az idén a FAO prognózisa szerint 0,2 százalékkal 208,5 millió tonnára nő, ugyanakkor a belső kereslet gyors bővülése miatt az 5,2 százalékkal 3,2 millió tonnára emelkedik.

A második legjelentősebb importőr, Nigéria vásárlásai ugyanakkor 3,3 százalékkal 2,9 millió tonnára csökkennek 2015-ben - áll a FAO jelentésében.